A nemzetközi választott bíróság Washingtonban meghozta első döntését abban az eljárásban, amelyet a Mol indított Horvátország ellen 2012 végén az ottani befektetéseinek védelmében.
A Mol azért fordult Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjához (ICSID), mert a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait. A Mol szerződésszegéssel vádolta meg Horvátországot, amiért az a 2009-ben aláírt megállapodással ellentétbennem vásárolta ki az INA-ból a veszteséges gázüzletágat. A döntőbíróság az eljárás során nem fogadta el Horvátország panaszait.
A lapértesülések szerint a panaszok elutasítása nem végleges.A horvát kormányhoz közel álló források azt állítják, a zágrábi kabinet elégedett a fejleményekkel. A panaszok beadásával időt nyertek – magyarázták a források, és ezt az időt nagyon jól kihasználták.
“Nem kudarcként éltük meg a döntést, hanem nagyon elégedettek vagyunk a fejleményekkel” – mondta a Jutarnji Listnek az ügyben jól tájékozott forrás. Az első forduló eredménye ellenére, a panaszok beadásának ideje alatt sikerült előnyt szereznünk a Mollal szemben – hangoztatta. Hozzátette: amikor a Mol eljárást indított Horvátországgal szemben, az váratlanul érte a kormányt, de időközben Horvátországnak sikerült több fontos munkát is elvégeznie. A szerződésben, amelyet még a Sanader-kormánnyal írt alá 2009-ben a Mol az állt, hogy a horvát kormány visszavásárolja az Okoli földalatti gáztározókat, – amit meg is tett-, de nem vette át a gázüzletágat, amely szintén részét képezte a szerződésnek.
Jadranka Kosor kormánya 2010-ben már elállt a gázüzletág visszavásárlásától. A lap szerint azért, mert Sanader utódja rájött, hogy az ügylet gyanús körülmények között köttetett és felettébb káros Horvátországra nézve.
(MTI)