Az előzetes meghallgatást azután rendelték el, hogy a legfelsőbb bíróság megerősítette a megyei bíróságnak azt a júniusi döntését, amely szerint az ügy bírósági tárgyalását Hernádi Zsolt távollétében is le lehet folytatni.
A horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) vádirata szerint a Mol elnöke 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogát.
A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-ítéletben elhangzottakat, s közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat.
Hernádi ellen az USKOK 2012 decemberében megszüntette a nyomozást, majd miután Horvátország csatlakozott az Európai Unióhoz (EU), újra indította azt. Az újonnan indult vizsgálat során az USKOK Hernádi Zsolt vizsgálati fogságát is elrendelte, de Magyarország elutasította kiadatását.
Ivo Sanader volt horvát kormányfőt, a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év szabadságvesztésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés bűntette miatt, majd ezt júniusban a legfelsőbb bíróság nyolc és fél évre csökkentette.
Május végén a magyarországi Fővárosi Törvényszék ugyanezekben a vádakban megszüntette az eljárást Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató ellen a nemzetközi kapcsolatban elkövetett hivatali vesztegetés bűntette miatt indított büntetőperben.
http://vijesti.hrt.hr/pripremno-rociste-hernadiju
(MTI)