A felvételen állítólag a Murszi elmozdítását végrehajtó hadsereg legfelsőbb tanácsának tagjai hallhatók, és beszélgetésükből kiderül, hogy a volt államfőt hónapokon keresztül törvénysértő módon egy katonai bázison tartották fogva. Egyikük figyelmeztet: ha ez kiderül, “Murszi már holnap szabadlábra kerülhet”.
A nem megerősített hitelességű felvételen Mamdúh Sáhín tábornok, az akkori védelmi miniszter (a mai államfő, Abdel-Fattáh esz-Szíszi) jogi tanácsadója többek között az alexandriai bázist üzemeltető haditengerészet parancsnokával és az azóta is belügyminiszterként szolgáló Mohamed Ibráhimmal telefonál, és azt próbálja elérni, hogy a szóban forgó épületet visszamenőleg helyezzék át a belügyminisztérium hatáskörébe.
Több ötlet is elhangzik, egyebek mellett az, hogy a bázist körülvevő fal vonalát megváltoztassák úgy, hogy az épület a katonai létesítményen kívülre kerüljön. A Sáhínnak tulajdonított hang azt a lehetőséget is felveti, hogy az épületet civil börtönként teljesen újraépítsék a haditengerészet által ellenőrzött területen kívül. Elhangzik az is, hogy a belügyminiszter jóváhagyta az építkezést, és azt is, hogy az idevonatkozó rendeletet a hatalomváltás időpontjánál korábbi keltezéssel lássák el.
A csaknem pánikhangulatban beszélő tábornok figyelmezteti beszélgető partnereit, hogy “gajra mennek” a volt államfő ellen folyó perek, ha kiderül, hogy nem civil létesítményben őrizték Murszit.
A felvételen többször elhangzik, hogy Sáhín az egyiptomi főügyész, Hisám Barakát megbízásából intézkedik. Az utolsó szakaszonAbdel-Fattáh esz-Szíszi akkori védelmi miniszter állítólagos hangja is hallható, amint megbizonyosodik afelől, hogy a szóban forgó műveletet sikerrel végrehajtották.
Murszit 2013. július 3-án mozdították el, és azután hónapokon keresztül ismeretlen helyen tartották. Első nyilvános megjelenése az ellene indított perek egyikének nyitó tárgyalásán volt.
A főügyészség már pénteken vizsgálatot indított a “színlelt telefonbeszélgetésről” készült felvétellel kapcsolatban, amely a közlemény szerint a Murszi mögött álló Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet hamisítványa.
A volt államfő ellen kémkedés vádjával indított eljárás vasárnapi ülésén az ügyészség képviselője hiteltelennek minősítette a felvételt, és arra emlékeztetett, hogy annak forrása az Egyiptomból kitiltott al-Dzsazíra pánarab hírtévé. A tárgyalást vezető bíró a pert elnapolta, és a következő ülés időpontjaként december 14-ét jelölte meg.
A szóban forgó hanganyag már csütörtökön nyilvánosságra került, és azt az al-Dzsazíra mellett először a Muzulmán Testvériség által működtetett Mekammelín nevű televízióadó hozta le.
(MTI)