Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a Jobbik által kezdeményezett hétfői ötpárti egyeztetés után úgy nyilatkozott: a jelenlegi szabályozás koherens és kiállta minden nemzetközi jogi szervezet – például az Emberi Jogok Európai Bíróságának és a Velencei Bizottságnak a – vizsgálatát.
Egy esetleges módosítás miatt nem lehetne lebonyolítani a jogerősen október 2-ára kitűzött kvótareferendumot a törvényalkotási folyamat és az esetleges jogorvoslatok miatt, a Nemzeti Választási Iroda nem tudná ugyanis kiküldeni az értesítőket – tette hozzá. Kiemelte: alkotmányellenes lenne, ha elmaradna az államfő által kitűzött népszavazás, amelyet a parlament is elfogadott.
A kormánypárti politikus azt kérte, aki voksolni akar, az jöjjön haza vagy menjen el az adott külképviseletre, és ott mondjon nemet a kényszerbetelepítésre.
A frakcióvezető jelezte: nem látja okát, hogy a parlament augusztus 18-án rendkívüli ülést tartson, és úgy látja, ebben az ellenzék sem egységes.
Dúró Dóra, a Jobbik frakcióvezető-helyettese azt mondta: továbbra is kitartanak amellett, hogy az Országgyűlés augusztusban rendkívüli ülésen biztosítsa, hogy a külföldön dolgozó, de magyar lakcímmel rendelkezők is ugyanúgy levélben szavazhassanak, ahogy a határon túli magyarok.
Az ellenzéki politikus a Fidesz és az MSZP tárgyalásokhoz való hozzáállását is helytelenítette, szerinte ugyanis míg a szocialisták teljesen távolmaradtak az egyeztetéstől, addig a kormánypárt teljesen elutasító volt felvetéseikkel szemben.
Kifejtette, a magyar államnak biztosítania kellene, hogy a “nagyrészt kényszerből külföldre vándorolt” magyaroknak minél több kapcsolatuk maradjon hazájukkal. Ezzel a szándékkal azonban teljesen ellentétes a jelenlegi választójogi törvény szellemisége, amely külföldi állandó lakcím létesítésére ösztönzi a külföldön élőket, akik csak így élhetnek a levélben szavazás lehetőségével – fejtette ki.
Dúró Dóra megjegyezte, ha augusztus 18-ra sikerül összehívniuk az Országgyűlés rendkívüli ülését, akkor a házszabálytól történő eltéréssel akár néhány óra alatt kibővíthetik a levélben szavazás lehetőségét, ezzel biztosítva, hogy a külföldön munkát vállalóknak ne kelljen sokszor több száz kilométert utazniuk voksuk leadásához.
Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is a levélben szavazás kiterjesztése mellett foglalt állást, ugyanakkor ismételten érdektelennek nevezte az októberi kvótareferendumot, mivel az szerinte nem oldja meg a bevándorlás problémáit.
Az LMP emellett illegitimnek is tartja majd a népszavazást, mivel azon két választói csoport, a külföldön dolgozók és a határon túli magyarok teljesen eltérő módon adhatják le szavazatukat – mondta Hadházy Ákos, aki szerint ennek hátterében az áll, hogy a kormány meg akarja akadályozni azoknak a voksolását, akik a “mesterségesen alacsonyan tartott bérek”, valamint a kormányzati korrupció miatt kényszerültek elhagyni hazájukat.
Az MSZP és a KDNP nem vett részt a tanácskozáson.
(FOTÓ)
(MTI)