A kereszténydemokraták országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján azt mondta, a magyarság szégyenfalán van a helyük mindazoknak, akik 2010-ben nem szavazták meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt, és itt Vona Gábort, a Jobbik elnökét is megnevezte.
A Jobbik frakciója sajtóközleményében azt írta: nem tudják elfelejteni, hogy a Soros-ösztöndíjas Orbán Viktor és pártja 1990-ben még látványosan kivonult a Parlament ülésterméből, amikor Trianonra kellett volna emlékezni. Ezt a gyalázatot a Fidesz és a KDNP a héten megismételte, amikor elutasították, hogy 2020 Trianon-emlékév legyen – húzták alá.
A közleményben megjegyzik: Vona Gábor volt az egyetlen kormányfőjelölt, aki elzarándokolt a magyar összetartozás legnemesebb eseményére, a csíksomlyói búcsúba, miközben Orbán Viktor a cardiffi BL-döntő díszpáholyát választotta.
(MTI)