Addig szeretnék élni, amíg megérem, hogy egész délelőtt keresztül-kasul flangálhatok Debrecen főterén, és egyetlen egy alkalommal sem jön oda hozzám olyan illető, aki az alábbi paraméterek mindegyikének megfelel:

– soha, semmilyen formában nem tartoztunk egymás ismeretségi körébe
– anyagi természetű jóvátételt akar tőlem pusztán arra a véletlen egybeesésre alapozva, hogy én is élek, meg ő is
– két és fél méter sugarú körben a tévedés legcsekélyebb kockázata nélkül fel lehet ismerni az illatát anélkül, hogy az ember erre az alkalomra kölcsönkérné egy vadászkutya orrát
– törve beszéli a magyar nyelvet, de nincs róla tudomása, hogy amit “beszéd” címén előad, azt nem pontosan így definiálja a tudomány

Talán túl sokszor hasítottam át önnön törékeny és gyönge testemmel a cívisváros főterét a mai délelőtt folyamán, de valahogy úgy tűnt, hogy sikerült a fent lefestett lények archetípusait kivétel nélkül magamhoz vonzanom.

Ott van például Mindenáron Hajdú Volánnal Utazni Akaró Úriember. Neki kivétel nélkül mindig kereken 100, azaz száz forint hiányzik ahhoz, hogy megvehesse a jegyét a Püspökladányba menetrendszerűen közlekedő távolsági buszra, és ebben a Püspökladány nevű titokzatos városban az ő kedves hajadon leányának minduntalan eljegyzése van, amit a kifogástalan úriember nem akar lekésni.

A másik rendkívül idegesítő fazon Folyton Kenyérre Gyűjtő De Amúgy Lisztérzékeny Bácsi. Úgy nyújtja eléd a tenyerét, hogy az már maga egy radikális kiállás a társadalmi igazságtalanságok ellen, és minden alkalommal közli, hogy csakis kenyérre kéne neki pár forint, ám amikor felajánlod, hogy hozol neki a boltból egy szatyor kiflit vagy zsemlét, fénysebességgel szalad el az ellenkező irányba, mint aki számára pusztán a pékáru megérintése is halálos fertőzéssel lenne egyenértékű.

De ma a legnagyobb kalandom Indokolatlanul Tarka Szoknyás Nénivel volt. Róla azt kell tudni, hogy kiterjedt családjában mindig beteg valamely személy, és őt jelölte ki a Társadalombiztosítási Igazgatóság, hogy gyógyírt próbáljon szerezni az épp aktuálisan dögrováson szereplő rokon számára.

Ma délelőtt is manifesztálódott a semmiből, amikor épp a kis szökőkút mellett haladtam gyanútlanul, és imigyen bolygatta fel amúgy sem kiegyensúlyozott lelkivilágomat:
– Beteg a kislyányom!

Négyet pislogtam mindössze egy másodperc leforgása alatt, miközben az agyam lázasan dolgozott a kapott információk feldolgozásán, de fölösleges igyekezet volt, mert azonnal újabb adatok érkeztek az input oldalon:
– Kéne neki NeograHormon. (Sic!)

Itt már a számat is eltátottam, de aztán feszültség alá helyeződött a vészáramkör az agyamban, és az alábbi közleménnyel vettem föl a diskurzus fonalát:
– Kivitelezhetetlen.

A fosztóképzők ismerete nyilvánvalóan nem tartozott Indokolatlanul Tarka Szoknyás Néni nyelvi műveltségének széles tárházába, mert rövidke meghökkenés után újra a bakelitlemez elejére helyezte a tűt:
– Kéne pár forint, hogy meg tuggyam venni néki a NeograHormont.
– Ennyi pénzem nincsen.
– Na de hát csak pár forint…
– Tudja maga, mennyi pénzbe kerül egy új gyógyszer piacra dobása?
– ???
– Hiába tetszik ilyen értetlenül nézni. Maga most nyilvánvalóan arra óhajt pénzt gyűjteni, hogy egy még nem is létező gyógyszert, a Neograhormont törzskönyvezzék. De az ilyesmi iszonyú pénzekbe kerül, sajnos nekem a költségek töredékét sem áll módomban finanszírozni.
– ???
– Arról nem is beszélve, hogy amíg forgalomba kerül a szer, az több évet vesz igénybe, márpedig az én családi költségvetésem nincs felkészülve az ilyen hosszú távú projektek anyagi megalapozására.

Na, gyakorlatilag ennyiben maradtunk.

Aki pedig azt gondolja, hogy egy érzéketlen, másokon kéjjel gúnyolódó, mindenből viccet csináló, kőszívű tetvedék vagyok, az kérjen időpontot konzultációra a székelyhídi árváktól.

Szebb Jenő
szebbjovo.hu