A Hit Gyülekezete által a napokban bekebelezett hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulóinak védelmében a Jobbik népszavazási kezdeményezéssel kíván élni – hívta fel a figyelmet Rubi Gergely jobbikos országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón.

 
Rubi szerint az eredmény mögött egy régóta és nagy alapossággal kigondolt álkeresztény, cionista koncepció áll. A képviselő hatalmas üzleti vállalkozást sejt a háttérben, amelynek vélelme szerint az a 600 óvodás korú, és 1200 iskolás korú ihatja meg a levét, akiket belekényszerítettek ebbe a kártékony helyzetbe.

A képviselő elmondta: a szektások összehívtak egy tájékoztatót a szülők részére, ahol mindössze 102 fő jelent meg, és közülük is csak 55-en szavaztak a biznisz szektára. A Hit Gyülekezete szerint azonban ez a szám már a döntő többség. Mivel rengeteg kétségbeesett szülő kereste meg a Jobbikot, hogy segítséget nyújtsunk az igazságtalansággal szemben, úgy döntöttünk, hogy népszavazást fogunk kezdeményezni a településen. Abból világosan látszik majd, hogy mi a többség tényleges véleménye.

Rubi Gergely beszámolt arról is, hogy rengeteg szülő jelezte már, hogy nem hajlandó tovább járatni a gyerekét a szóban forgó intézménybe, ha az a Hit Gyülekezete fennhatósága alá kerül. Mivel pedig csak ez az egyetlen iskola van Hajdúsámsonban, Rubi szerint nem biztosított a szabad iskolaválasztás a gyermekek számára.

Az ilyenhez hasonló szektákat Európa több országában nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették. A Jobbik nagy erőkkel harcolt az Országgyűlésben is, amikor a történelmi egyházak közé sorolták a cionista, csupán anyagi érdekeket szem előtt tartó Hit Gyülekezetét, kétszer kértünk név szerinti szavazást az ügyben. Amennyiben a Jobbik kormányra kerül – márpedig előbb vagy utóbb ez megtörténik – a Hit Gyülekezete oda fog kerülni, ahová való, a többi biznisz szekta közé. Ezzel az intézkedéssel természetesen a valódi, több száz éves múltra visszatekintő történelmi egyházakat szeretnénk védeni – húzta alá Rubi.

Deczki Anna – szebbjovo.hu

1338551820