Erről azt követően számoltak be a pártok képviselői hétfőn sajtótájékoztatón, hogy egyeztetést tartottak az LMP kezdeményezésére a vagyonnyilatkozati rendszer megváltoztatásáról. A tanácskozáson Vas Imre (Fidesz), Harangozó Tamás (MSZP), Dúró Dóra és Szilágyi György (Jobbik), valamint Szél Bernadett és Hadházy Ákos (LMP) vett részt.
Vas Imre az LMP javaslatát – amely kötelező vagyonosodási vizsgálatot írna elő és az ÁSZ-ra bízná a vagyon és a jövedelem egyensúlyának összevetését – több ponton bírálta. Az ellenzék politikusai azt hangsúlyozták, szakértői szinten dolgoznak ki a jövőben egy közös javaslatot, amely egy következő kormányzat számára elfogadható lehet.
Vas Imre kijelentette: pártja nyitott lenne a jó javaslatokra, ilyenekkel azonban nem találkozott az egyeztetésen, az LMP-ét mind politikailag, mind szakmailag alkalmatlannak tartja.
A kormánypárti képviselő a kifogásai között említette, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) funkciójával ellentétes lenne, ha ezen intézményt jelölnék ki a nyilatkozatok ellenőrzésére. Mint mondta, ezt az Országgyűlés illetékes bizottsága végzi bejelentésre.
Érdekesnek ítélte azt is, hogy az LMP csupán közhiteles nyilvántartásokat használna fel az ellenőrzés során, mert például a légi járművek üzemben tartóit tartalmazó nyilvántartás egy része nem ilyen. Úgy folytatta: elég Hadházy Ákosra gondolni, aki “kicsit költséges szenvedélyének hódol, de nem szeretné, hogy a légi járművek üzemben tartójának nyilvántartását a vagyonnyilatkozatoknál figyelembe vegyék”.
Harangozó Tamás (MSZP) szerint a kormányzó párt a találkozón világossá tette: érdekelt a korrupt rendszer fenntartásában.
Pártja mind a kötelezettek körét bővítené, mind az adatközlés módját megváltoztatná – ismertette -, a politikusi vagyonokról a közhiteles nyilvántartásokból nyerne adatokat, nem csupán önbevallás útján. Emellett mind az ellenőrzésre, mint a szankciókra nagyobb súlyt helyeznének, javaslatuk szerint elveszítené parlamenti mandátumát az a képviselő, akiről az Országgyűlés kimondja, hogy nyilatkozata valótlanságokat tartalmaz.
Dúró Dóra (Jobbik) is sérelmezte a kormányoldal elzárkózását, szerinte ugyanis a 21. században semmivel sem magyarázható például az, miért ne lehetne a bevallásokat elektronikusan beadni. Az egy háztartásban élő hozzátartozók vagyoni helyzetét is nyilvánossá kellene tenni, és a Jobbik szerint is bővíteni kellene a nyilatkozók körét, kiterjesztve a kötelezettséget például a kormánybiztosokra – mondta.
Frakciótársa, Szilágyi György a dokumentumok ellenőrzését szorgalmazta, mert szerinte a politikusok most azt írnak abba, amit csak akarnak.
Szél Bernadett (LMP) úgy értékelt, a kormánypártoknak nem áll szándékában a mostani idejétmúlt, rossz rendszer megváltoztatása, amelyben a politikusok “szappanoperát játszhatnak a vagyonnyilatkozatokkal”.
Hadházy Ákos szerint a jelenlegi szisztéma még erősíti is a korrupciót, holott javítania kellene azon, ezért változtatást sürgetett. Mint fogalmazott, az ellenzék ezért olyan javaslaton fog dolgozni, amely mindannyiuk számára elfogadható.
A tájékoztatón Harangozó Tamás kérdést kapott pártja adósságáról, amelyre válaszolva dicséretesnek nevezte, hogy az MSZP ellenzékből ilyen jó ütemben tudta ledolgozni azt, hiszen az összeg két éve még 2 milliárd forint volt, egy éve pedig 1,5 milliárd, most pedig 1,2 milliárd forint. Hozzátette, az adósságot az MSZP a 2010 előtti vezetőinek döntései miatt görgeti maga előtt.
(MTI)