Nemcsak pénzt, de időt, fáradságot is spórolhatnak a Telekom előfizetői az NMHH tizenötmillió forintos pénzbírsággal járó eljárásának eredményeként. A fogyasztók a korábbiakkal ellentétben most már a Telekom minden ügyfélszolgálatán leadhatják a szolgáltatáshoz szükséges eszközöket: a set-top boxokat, routereket és azok tartozékait – írják.
Közlésük szerint a Telekom az általános szerződési feltételei (ÁSZF) és a jogszabályok alapján fix összegű “átalány-kártérítést” számíthat fel, ha az előfizető a szerződés megszűnése után nem adja vissza a rendelkezésére bocsátott, a szolgáltató tulajdonában álló set-top boxot, routert vagy azok valamely tartozékát, a szolgáltató azonban sorozatosan olyan készülékek miatt is átalány-kártérítéseket követelt a fogyasztóktól, amelyeket valójában korábban már leadtak a Telekomnak.
Ezzel 2013. augusztus 5. és 2015. április 22. között legalább 468 esetben eltért az általános szerződési feltételeitől, és az NMHH október 26-ai határozata szerint jogsértést követett el. A Telekom jogszabályt sértett azzal is, hogy a helyszíni ellenőrzéseken hét ügyfélszolgálati helyszínből hat esetében nem tette lehetővé a technikai eszközök személyes leadását – közölték.
Az NMHH a bírság kiszabása mellett kötelezte a szolgáltatót a jogsértések megszüntetésére, valamint arra, hogy dolgozzon ki intézkedési tervet, miként kompenzálja a megkárosított ügyfeleket, emellett a Telekomnak felül kell vizsgálnia a 2016. március 30-át megelőző egy évben kibocsátott átalány-kártérítési számláit is.
A bírság összegének megállapításánál a hatóság figyelembe vette az eset összes körülményét, többek között az érintett előfizetők nagy számát, az ismételt jogsértést, az okozott érdeksérelmet, de enyhítő körülményként azt is, hogy a Telekom az eljárás alatt folyamatosan együttműködött a hatósággal – hangsúlyozzák.
Utalnak arra is, hogy a hatóság a Magyar Telekomnak a kártérítés felszámításával, valamint a technikai eszközök visszavételével összefüggő gyakorlatát 2013 óta hat alkalommal találta jogsértőnek, emiatt összesen 12 millió forintra bírságolta a szolgáltatót, és kötelezte, hogy az ÁSZF-ében foglaltak alapján járjon el.
A fogyasztók jogainak bővítésére tavaly decemberben lépett életbe az a hírközlési előfizetői szerződésekről szóló NMHH-rendelet, amely erősíti a felhasználók érdekvédelmét és csökkenti a fogyasztók szerződéseknek való kiszolgáltatottságát. A rendelet betartását a hatóság rendszeresen vizsgálja, ezek között volt idén márciusban egy több százezer inviteles ügyfél jogbiztonsága érdekében lefolytatott eljárás az egyoldalúan emelt havi és forgalmi díjak kompenzálására a telefon-, az internet- és a tévé-előfizetések körében – jegyzi meg közleményében a hatóság.
(MTI)