A képviselő kifejtette: a parlamentben, valamint aláírások gyűjtésével igyekeznek majd nyomást gyakorolni a kormányzó pártokra, hogy megszülethessenek azok az intézkedések, amelyek gátat szabnak a korrupció további elburjánzásának.
A Jobbik a szükséges törvények meghozásához biztosítja a kétharmados többséget a Fidesz-KDNP-nek az Országgyűlésben – mondta.
Novák Előd közölte: küzdenek a politikusi álláshalmozás ellen, szeretnék elérni, hogy ne lehessen négy-öt helyről fizetést felvenni, mint azt állítása szerint a Honvédelmi Minisztérium egyik államtitkára teszi jelenleg.
Szorgalmazzák a mentelmi jog eltörlését, a hozzátartozók vagyonnyilatkozatának nyilvánosságra hozását és rendszeressé tennék a négyévenkénti vagyonosodási vizsgálatot is a politikusok esetében. Kötelezővé tennék az állampolgárság nyilvánosságra hozatalát, valamint feloldanák a titkosítást a gyanús eseteknél – ismertette.
Hozzátette, a Jobbik javasolja emellett az egykori kommunista vezetők kitiltását a közéletből, továbbá elszámoltatásukat. Eltörölnék az elévülést a politikusok által elkövetett gazdasági bűncselekményeknél és olyan törvényi rendelkezést sürgetnek, hogy a bűnelkövető politikusokat a bíróság a büntetési tétel kétszeresével sújthassa a jövőben, illetve esetükben teljes vagyonelkobzást alkalmazzon.
Novák Előd kezdeményezéseik sorában említette továbbá a képviselők visszahívhatósága intézményének bevezetését. Példaként Gyurcsány Ferenc “őszödi beszédét”, illetve a “vakkomondoros, feleségverő” Balogh József volt fideszes országgyűlési képviselő esetét említette arra, hogy milyen esetekben kellene a visszahívhatóságot alkalmazni a jövőben.
(MTI)