Ezt csütörtökön a Roszbalt orosz hírügynökség szellőztette meg, arra utalva, hogy “alkalma volt betekintenie a nyomozati anyagokba”, és belőlük az derül ki, hogy a politikussal a Mohamed-karikatúrák közzétételének “aktív támogatása miatt végeztek”.
A orosz szövetségi nyomozó bizottságon (SZK) azt állítják – írja a hírportál -, hogy a gyilkosság feltételezett végrehajtója, Zaúr Dadajev olyan, egyelőre nem ismert személyek “megrendelésére” gyilkolta meg Nyemcovot, akikkel azonos vallási meggyőződése. Amiatt, hogy Nyemcov tevékenyen támogatta a Mohamed-karikatúrák közzétételét a Charlie Hebdóban, a szóban forgó személyek bűnszövetkezetbe szerveződtek, hogy végezzenek az egykori miniszterelnök-helyettessel. A vádlottak azt vallották, hogy a gyilkosság megrendelői ötmillió rubel (23 millió forint) adtak nekik a merénylet végrehajtására – írja a Roszbalt.
Nyemcov januárban, a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap munkatársainak a meggyilkolását követően az Eho Moszkvi rádió internetes oldalán azt írta, hogy “az iszlám a középkorban” él, és “iszlám inkvizíciónak” nevezte a Párizsban elkövetett gyilkosságot. Az orosz médiában már korábban felröppentek olyan, rendőrségi forrásokra hivatkozó hírek, hogy Zaúr Dadajev, a Nyemcov-gyilkosság első számú gyanúsítottja gyakorlatilag bevallotta, hogy ő szervezte meg az orosz ellenzéki politikusmeggyilkolását, mert többször negatív kijelentéseket tett a muszlimokra és az iszlám vallásra.
Az orosz ellenzék kétkedve fogadja, hogy Nyemcov meggyilkolásának hátterében iszlám szál húzódna. Egyes vélemények szerint a hatóságok ezzel el akarják terelni a gyanút Vlagyimir Putyin elnök érintettségéről.
Borisz Nyemcov, az orosz elnök egyik legkeményebb bírálóját február 28-ra virradóra ölték meg Moszkva központjában, a Kreml lábánál húzódó Bolsoj Moszkvoreckij hídon, egy nappal az ellenzék által szervezett, de a merénylet miatt elnapolt nagyszabású hatalomellenes tüntetés előtt.
Öt embert vettek őrizetbe egyelőre a gyilkossággal összefüggésben. Az orosz hatóságok előre kitervelt, csoportosan elkövetett, gyűlölet által vezérelt gyilkossággal vádolják őket. Feltételezett motivációik között a politikai, ideológiai, faji, nemzeti vagy vallási indíttatás szerepel a vádiratban.

http://www.rosbalt.ru/main/2015/03/19/1379304.html
(MTI)