Tisztelt Elnök Úr!

A 2006-os önkormányzati választáson Debrecenben létrejött KDNP–JOBBIK megállapodás egyik aláírójaként bátorkodtam megszólítani Önt, mégpedig azért, mert a szélsőséges ATV reggeli műsorában a Jobbikra tett megjegyzései finoman szólva is megkérdőjelezik a KDNP szerepét a magyar politikai életben.

Azért is érzem érintettnek magamat a témában, mert a már említett közös indulás során sok helyi KDNP-taggal megismerkedtem, jó néhányukkal a mai napig baráti viszonyt ápolok. Azt is kijelenthetem, hogy a pártjának a tagsága és a jobbikosok világlátásában apró különbségek vannak, nagyjából azonos értékrend alapján állunk. Ahogy egyik idősebb tagjuk fogalmazott: „Ha én negyven évvel fiatalabb lennék, biztos a Jobbik élharcosaként küzdenék”. Ezek után nyilatkozta Ön, hogy a Jobbik egy szalonképtelen, neopogány párt, mindezt a szalonképes, keresztény értékrendet közvetítő ATV-n.

Felmerül az a kérdés is, hogy Ön egyetért szövetségese, a Fidesz második emberével, Kósa Lajossal, aki a Hit Gyülekezetét a történelmi keresztény egyházak szintjére emelte a közelmúltban?

Azt is mondta, Elnök Úr, hogy azért támogassák a KDNP-vel szimpatizálók a Fideszt, mert a „a Fidesz listáján nagy nevű kereszténydemokraták szerepelnek”. Felhívnám a figyelmét a JOBBIK lista 10. helyén álló Hasznos Miklósra, aki az 1-es sorszámú KDNP tagsági igazolvány tulajdonosa, nagy nevű kereszténydemokrata. Inkább nem vetném össze Őt a Fidesz lista 6. helyén álló, házasságszédelgő Deutsch Tamással. Mindenki eldöntheti ki képviseli jobban a keresztény gondolkodást, értékrendet.

Ahhoz, hogy a JOBBIK-ot neopogánynak titulálta nem fűznék kommentárt, inkább álljon itt egy idézet az Alapító Nyilatkozatunkból: „Valljuk, hogy nemzetünk erkölcsi megerősödése csak a krisztusi tanításon alapulhat, és ehhez a magunk eszközeivel politikai pártként hozzá is akarunk járulni. Ebben a megújulásban kiemelt szerep hárul keresztény közösségeinkre, egyházainkra, amelyek évszázadok óta, jóban és rosszban egyaránt bizonyították, hogy nemzetünk végső lelki, szellemi és kulturális bázisául szolgálnak. Számunkra a nemzeti identitás és a kereszténység egymástól szét nem választható fogalmak.”

Elnök Úr! A KDNP-szimpatizánsokra és -tagokra való tekintettel is, kérem vonja vissza kijelentéseit és kérjen bocsánatot, mert úgy érzem több százezer keresztény magyar embert sértett meg! Ne álljon be a JOBBIK-ot gyalázók sorába, ne legyen cinkosa az MSZP-SZDSZ-MDF triónak! Mert remélem, Ön is úgy gondolja, hogy MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ!

Szebb jövőt kívánva, maradok tisztelettel:

Kulcsár Gergely, Hajdú-Bihar megyei elnök, Jobbik Magyarországért Mozgalom