A Ház ülése 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a kormányhoz intézhetik kérdéseiket és azonnali kérdéseiket a képviselők.
A parlament honlapján elérhető információk alapján a fideszes Pósán László és Vinnai Győző arról érdeklődnek majd Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterénél, hogy mennyiben szolgálják a fiatalok sikeres elhelyezkedését a következő tanévben induló duális képzések.
A szocialista Tóth Csaba azt kérdezi Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztertől, hogy lesz-e gyorsvillamos a Bosnyák térig. Frakciótársa, Burány Sándor, az LMP-s Sallai R. Benedekhez hasonlóan Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől vár választ arra, hogy meddig mérgezi még az Illatos úti veszélyes hulladék Budapestet.
A Jobbik padsoraiból Farkas Gergely azt szeretné megtudni Balog Zoltántól, hogy a kormány miért nem lépett fel az elmúlt öt évben a bérszakdolgozat-író cégek ellen, Kepli Lajos pedig Seszták Miklóst kérdezi arról, hogy mit tesz a kabinet a megújuló energia elterjedéséért.
Az LMP-s Ikotity István kérdésében az iskolabezárási tervekről kérdezi az emberi erőforrások miniszterét.
(MTI)