A Jobbik nem ért egyet az Alkotmánybíróság (Ab) önkormányzati választásokra vonatkozó döntésével, de tiszteletben tartja azt – mondta Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint nem meglepő, hogy nem tudták érvényesíteni igazukat, hiszen “amióta arákosista alkotmány helyére egy hasonlóan egypárti alaptörvény került és az alkotmánybírók megválasztásánál is rendre a Csak a Fidesz jelszó érvényesül”, azóta sokaknak megrendült a hitük az alkotmányosságban. Álláspontja szerint a kormánypárt is látta az igazságtalanságot, amikor súlyozási szabályokat vezetett be annak érdekében, hogy ne ugyanakkora képviselete legyen egy 24 ezres és egy 145 ezres kerületnek a Fővárosi Közgyűlésben, azonban az Ab ezek egy részét is alaptörvényellenesnek minősítette. Novák Előd megjegyezte: szoros eredmény született, ugyanakkor jellemző, hogy az egyik, talán “legelfogultabb alkotmánybíró”, Salamon László maga is a megsemmisített rendelkezések mellett foglalt állást különvéleményében. Kissé elvont, túlzottan jogelméleti síkon és nem kellő politikai gyakorlattal vizsgálták ezt a kérdést – értékelt a Jobbik alelnöke, aki azt is kifogásolta, hogy a kettős többség elvénél azt sem vették számításba, hogy a képviselői munka sokrétűbb a szavazásnál. A politikus fájónak nevezte, hogy újabb törvényesített politikusi álláshalmozásra nyílt lehetőség azzal, hogy a polgármesterek egyben képviselők is lesznek. Novák Előd kijelentette: a második legerősebb pártként a játékszabályokat elfogadva szállnak harcba, ugyanakkor nem adják fel és az önkormányzati választás után módosítanák a vonatkozó törvényt. Példaként hozta, hogy a választási bizottság által az országgyűlési választás után megfogalmazott konkrét javaslatokat egy az egyben be fogják nyújtani és további módosításokat is indokoltnak tartanak egyebek mellett a “bizniszpártok”, a szavazók szervezett szállítása és a kampánycsend eltörlése miatt.

(MTI)