Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője pénteken sajtótájékoztatón reagált a Polgári Magyarországért Alapítvány Ötéves a kormány című konferenciáján elhangzottakra.
Hiteltelennek nevezte a korrupció és a visszaélések ellen hirdetett zéró toleranciát és azt mondta: ha Orbán Viktor ténylegesen szeretne tenni valamit, akkor minimum eljárások megindítását kellett volna bejelentenie, meg kellett volna neveznie “fideszes korrupt gazembereket”, konkrét ügyeket.
A jobbikos politikus tévedésnek tartotta, hogy a Fidesznek a nemzettel van közös szenvedélye, szerinte ugyanis a kormánypártnak a szocialistákkal van, ez pedig a korrupció.
Mirkóczki Ádám szerint az emberek három időközi választáson már véleményt mondtak erről és legkésőbb 2018-ban pont a korrupció és a hatalmi arrogancia miatt zavarják el a kormányt.
(MTI)