Az OTP csoport konszolidált korrigált adózott eredménye 2015 első negyedévében 28,329 milliárd forint volt, amely bár 20 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól, de lényegesen – 177 százalékkal – meghaladja a 2014. negyedik negyedévi eredményt. Utóbbi eredményjavulás elsősorban a mérsékeltebb kockázati költségeknek köszönhető, emellett a működési eredmény is 8 százalékkal javult.
A jelentésben a bank kifejti, hogy Magyarországon 2015 márciusában lezajlott az elszámolás az OTP Bank és Jelzálogbank élő és lezárt deviza jelzálog és fogyasztási hitelügyletein. Az ügyfeleknek jóváírt összeg összesen mintegy 111 milliárd forint volt. Az első negyedévben megtörtént a forintosítás is (az Ingatlanlízing kivételével), amely az OTP Bank és Jelzálogbank esetében 436 milliárd forintnyi bruttó deviza jelzáloghitel állományt érintett.
Az OTP Faktoringnál a nettósítást követően fennmaradt forintosított, nem teljesítő/felmondott hitelállomány 74 milliárd forint. 2015. május 3-ig megtörtént az OTP Bank, a Jelzálogbank és a Faktoring összesen közel 370 ezer ügyfelének kiértesítése. Az idei második negyedévben megtörténik az elszámolás a Merkantil ügyletein is, a várható visszatérítésre képzett céltartalék összege 22 milliárd forint; a közel 160 ezer ügyfél kiértesítése április 30-ig megtörtént.
Szintén a második negyedévben számolnak majd el az Ingatlanlízing ügyfeleivel, a megképzett céltartalék esetükben 5 milliárd forint, emellett megtörténik a devizaalapú ingatlanlízing ügyletek forintosítása. A mintegy 3000 ingatlanlízinges ügyfelet 2015. június 26-ig értesítik ki.
A beszámoló szerint idén január-márciusban nemcsak a makrogazdasági teljesítményben és kilátásokban, de az adózott eredmény és az állományi dinamikák tekintetében is fennmaradt a divergencia a kelet-közép-európai régió, illetve az ukrán és orosz működés között. Az OTP kiemeli, hogy a makrogazdasági környezet mellett a szabályozói feltételek alakulását is magában foglaló működési környezet alakulását tekintve egyértelműen Magyarország esetében várható a legnagyobb javulás 2015-ben.
Pozitív fejleménynek nevezi a bank többek között, hogy idén a bankszektort érintő szabályozás várhatóan kedvezőbb irányba változik: a 2016-ban fizetendő bankadó nagysága éves összevetésben 40 százalékkal csökken; a május 13-án a parlament elé benyújtott 2016-os költségvetés már ezt a tételt tartalmazza a bevételi oldalon.
Ami a bankcsoport két alulteljesítő tagját illeti: Ukrajna és Oroszország esetében 2015-ben a működési környezet fokozatos stabilizációjával, a 2014. évi veszteségektől összességében kisebb negatív eredménnyel számol az OTP menedzsmentje, de a gyenge 2015-ös makrogazdasági kilátások mindkét országra érvényesek.
Az idei első negyedévben a konszolidált bevételek az előző negyedhez képest 3 százalékkal, 189,446 milliárd forintra csökkentek, míg a tavaly január-márciushoz képest 10 százalékkal mérséklődtek. Ezen belül a nettó kamateredmény közel 8 százalékkal csökkent negyedéves összevetésben: 142,727 milliárd forint volt. Leginkább az orosz, kisebb mértékben a magyar és ukrán kamateredmény csökkent, javult azonban a bolgár, román és horvát nettó kamateredmény. A magyarországi tevékenységet összefogó OTP Core nettó kamateredménye a jelentés szerint nagyrészt a fogyasztói hitelekkel kapcsolatos elszámolás, illetve a forintosítás következtében alkalmazott alacsonyabb kamatszint eredményeként csökken.
A nettó díj- és jutalékbevétel 16 százalékkal, 37,293 milliárd forintra csökkent az előző negyedévhez képest, éves szinten pedig 11 százalékkal mérséklődött.
A működési költségek az első negyedévben 12 százalékkal csökkentek az előző negyedévhez képest, és 8 százalékkal az előző év azonos időszakához képest.
A bankcsoport mérlegfőösszege 10 714,446 milliárd forintot tett ki az első negyedévben, 2014 utolsó negyedévéhez képest 2 százalékkal csökkent, de éves szinten 6 százalékkal nőtt.
A konszolidált számviteli adózott eredmény 1,9 milliárd forint volt, szemben az előző negyedév 10,9 milliárd forintos, illetve a bázisidőszak 5,9 milliárd forintos nyereségével.
A 90 napon túl késedelmes hitelek aránya 18,4 százalék volt, ami az előző negyedévez képest 0,9 százalékpontos, míg az előző év azonos időszakához képest 2,8 százalékpontos csökkenés.
Az OTP magyarországi alaptevékenysége 2015 első negyedévében 29,4 milliárd forintos adózott eredményt ért el a korrekciós tételek hatása nélkül. Ez 17 százalékkal kisebb, mint az előző negyedévi eredmény, és 13 százalékkal elmarad az egy évvel korábbi szinttől is.
Az OTP a jelentésben kitér arra is, hogy a 2015-ben Magyarországon csődbe ment három brókercég ügyfeleinek kártalanítása miatt emelkedik a szolgáltatók éves díjbefizetése. A Befektető-védelmi Alap (Beva) és az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) felé idén összesen 7 milliárd forintnyi éves befizetés terheli a csoportot,döntően az OTP Core-t. Ezen felül további előleg befizetési kötelezettség terhelheti az OTP-t a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja (QKKA) felé – hangsúlyozzák a jelentésben.
Az OTP részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, a papír záróára csütörtökön 5920 forint volt, 90 forinttal alacsonyabb az előző napinál. Az elmúlt egy évben az OTP részvények legmagasabb árfolyama 6065, a legalacsonyabb pedig 3479 forint volt.
(MTI)