Ózdon továbbra sem eseménytelen az élet, a kétharmaddal megválasztott jobbikos polgármester, Janiczak Dávid mai közleményéből kiderül, a városvezetést ellehetetlenítő frakcióból hárman kiléptek.

Mint arról a legutóbbi képviselő-testületi ülésről készült tudósításunkban beszámoltunk, a volt fideszes polgármester, Fürjes Pál (képünkön) vezetésével a képviselői többséget élvező Fidesz-KDNP-frakció – fogalmazzunk úgy, hogy – jelentősen megnehezítette a jobbikos városvezetés dolgát. Még a Szervezeti és Működési Szabályzatot sem sikerült elfogadni.

László Tamás fideszes országgyűlési képviselő nemrég a parlamentben is utalt arra, hogy nem lesz könnyű dolga Janiczaknak a fideszes többséggel szemben, és ez a kijelentés akkor nagyon felháborította az ózdiakat, akik októberben és novemberben is jobbikos városvezetésre szavaztak, ráadásul, ha a megismételt választáson a képviselőket is újraválasztották volna, akkor az önkormányzat összetétele is egészen biztosan máshogy alakult volna.

Az elszámoltatást is megkezdő ózdi polgármester hétfőn délelőtt közleményt adott ki, melyben azt írja, hogy Ózdon már egyszerű többsége sincs a Fidesz–KDNP-nek. Tájékoztatása szerint hétfőre három képviselő hagyta el az ózdi Fidesz–KDNP-frakciót. Közülük ketten egyébként sem Fidesz-tagok, de a Fidesz támogatásával indult képviselők, míg a szintén kilépett képviselő asszony meg kívánja tartani Fidesz-tagságát, de nem kíván többé a leszerepelt ózdi frakció tagja lenni.

Ezzel a komoly elhatározott lépéssel a három városatya azt bizonyítja Janiczak szerint, hogy Ózdért akarnak dolgozni mint képviselők. “Nem szeretnék, ha pártérdekeknek kellene alárendelni magukat, mikor meghozzák döntéseiket, minden esetben csak a választóiknak szeretnének megfelelni” – teszi hozzá, majd arra a következtetésre jut, hogy nem véletlen, hogy most jutottak erre a döntésre, hiszen lassan már “minden jóérzésű ózdi átérzi ezt a fontos történelmi helyzetet, amikor a bukás útján elindult Fidesz arroganciája és elviselhetetlen megfélemlítési kísérletei már tarthatatlanná és vállalhatatlanná válnak”.

A jobbikos polgármetser ezen felül örömét fejezte, ki, hogy velük “végre mint egyénekkel” beszélhetik át a terveket, a szükséges lépéseket és döntéseket, nem csupán a Fidesz–KDNP frakcióvezetőjével, a csúfosan megbukott előző polgármesterrel kell tárgyalnia.

“Ózd újra tanúbizonyságot tett történelmi súlyú lépéseiről, és a jövőben is bebizonyítjuk együtt: Ózd sosem lesz Esztergom, mert Ózd élni akar! Ezt bizonyítja ennek a három bátor képviselőnek a lépése is, hiszen nem kis nyomás nehezedhetett rájuk a frakció részéről, ám ők mégis az ózdiakat és Ózdot választották! Isten áldása legyen rajtuk független képviselőként, és segítse őket munkájuk feddhetetlen és önzetlen végzésében!” – zárja sorait Janiczak Dávid, Ózd város polgármestere.

Jelenleg így a 14 tagú testület a következőképpen néz ki:

– Jobbik: Janiczak Dávid, Arany Géza László, Fidrus Péter, Kiss Judit, Zsuponyó Anett (5 fő)
– Fidesz-KDNP: Fürjes Pál, Csutor László, Obbágy Csaba, Tóth Pál, Vitális István (5 fő)
– MSZP-DK: Veres Zoltán (1 fő)
– független (akik most léptek ki): dr. Kósné Dargai Rita, dr. Mészáros Miklós és Tartó Lajos (3 fő)

Újabb repedés a Fidesz legyőzhetetlenségének mítoszán

A Jobbik Magyarországért Mozgalom üdvözli annak a három Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselőnek a döntését, akik a mai nap folyamán bejelentették kilépésüket az ózdi frakcióból – írja közleményében Szabó Gábor pártigazgató. Mint írja, teljes mértékben megértik dr. Kósné Dargai Rita, dr. Mészáros Miklós és Tartó Lajos felelős döntését, “hiszen ők az ózdiak szolgálatára tettek esküt, s nem azt vállalták, hogy az előző fideszes városvezetés utóvédharcai érdekében áldozzák fel Ózd városának az érdekeit”.

“November 9-én a Jobbik bebizonyította, hogy lehet a kormánypárttal szemben is kétharmados győzelmet aratni, most, december 8-án pedig az bizonyosodott be, hogy egy egy hónapnyi következetes jobbikos városvezetői munka, az előző városvezetés kétes ügyei feltárásának beindítása és az ózdi polgárok napi szintű tájékoztatása a település ügyeiről olyan lélektani és erkölcsi helyzetet teremthet, amely a Fidesz többségét is képes lebontani, ezzel egy újabb ponton dőlt meg a Fidesz legyőzhetetlenségének mítosza” – zárul a 35 ezres várost irányító radikális párt közleménye.

A frakciófegyelem ellen

Tartó Lajos az Index kérdésére elmondta, hogy az indokok közül nem mindent szeretne nyilvánosságra hozni, annyit azonban elmondott, hogy nem szeretné, ha döntéseit a frakciófegyelem befolyásolná: több dolog is volt már, amiben nem értett egyet a frakció álláspontjával. Mint fogalmazott, ugyan a választást “becsülettel végigcsinálta”, a továbbiakban az a célja függetlenként, hogy “Ózd városának érdekeit szolgálja akkor is, amikor nem egyezik a véleménye a Fidesz frakciójának véleményével”.

Tartót az a Mészáros Miklós kereste meg először, aki korábban is független volt, mielőtt októberben fideszes támogatással nyert a körzetében. Dr. Kósné Dargai Rita pedig a fideszes tagságát a továbbiakban is szeretné megőrizni, annak okait pedig, amiért kiszállt a frakcióból, egyelőre nem szeretné sajtó nyilvánosságra hozni – tudta meg a hírportál.

alfahir.hu