Kérdések a “viktoriánus” logika mentén

Fura egy betegség ez a politika, az internetes firkászkodásról nem is beszélve. Az ember pünkösd hétfőjén ahelyett, hogy a szerettei körében múlatná az időt, játszana a kutyájával vagy kirándulna a természetbe, csak ül a számítógépe előtt, és bizonyos Orbán Viktor szavain rágódik. Merthogy választás közeleg, és a Fidesz-vezér ilyenkor valahogy a szokásosnál is sűrűbben mond olyanokat, amiken joggal hökken meg az ember.

Nemzeti pártot az Európai Parlamentbe

Az első, ami eszébe jut az átlag állampolgárnak a politikáról, egy jól ismert mondás, miszerint a politikánál mocskosabb dolog nincs a világon. Manapság ha másban nem is, de ebben az egyben a legtöbb ember egyetért, hiszen végső soron az elhibázott politikai lépések, a mocskos politikai rivalizálások, hatalmi csatározások vezettek Magyarország kizsákmányolásához, eladósodásához, illetve a kiéleződő társadalmi problémák felszínre töréséhez.

Joggal vetődhet fel az emberben a kérdés, hogy ha a nemzetünket a politika szabdalta fel egymással hadakozó táborokra és taszította gazdasági nyomorba, akkor vajon létezik e olyan politika, amely képes lehet újra a helyes irányba koordinálni az országunkat, megszabadítva népünket a társadalmi depressziótól, valamint felemelve a gazdasági bizonytalanságból?

Pünkösd üzenete

Ünnep lévén némi szabadságot engedélyeztem magamnak, így mai írásom leginkább idézetekből fog összeállni. Csak annyit kérek a Kedves Látogatótól, hogy amint a következő sorokat olvassa, próbálja meg maga elé képzelni Bajnai Gordon alakját:

Pünkösdi királyság
A középkor óta ismert szokás, melynek idején ügyességi versenyen választották ki a megfelelő legényt, aki később a többieket vezethette, továbbá a pünkösdi király minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, a kocsmákban ingyen ihatott, a fogyasztását a közösség fizette ki később. Ez a tisztség egy hétig, de akár egy évig is tarthatott.

Az RMDSZ az erdélyi magyarság MSZP-je

Nem tudok szó nélkül elmenni a legutóbbi erdélyi magyar demokrata(?) blöff előtt – vagy pláne után – amelyet ismét oly sikeresen lenyomtunk a magunk torkán.

Holott milyen szépen hangzott, és hangzik mindenhol, hogy azt mondja, „tízezrek tüntettek az autonómiáért”, „az anyanyelvért”, a „magyarságért”, és még Isten tudja milyen fennkölt eszmékért Csíkszereda főterén a múlt hétvégén.

Ugyanolyan szépen és fennkölten, mint a „magyar összefogás” – de erről később.

Hát, csak úgy nyersen: egy fenét.

Egy fenét szólott ez a tüntetés az autonómiáról, a magyar anyanyelvről, a magyarságról. Pont annyira volt hiteles ez, amennyire „tízezrek” vettek részt rajta. Ha a csíkszeredai „Taps-téren” elfér tízezer ember, úgy én tizenöt kilós vagyok, és húsz centi vastag. Pedig nem, higgyék el nekem.

A Nőtanács mosolya

Ma halásztam ki a postaládámból az MSZP debreceni polgárokhoz címzett EP-választási szórólapját. Nem mertem a lépcsőházban tanulmányozni, mert nem éltem volna túl a szégyent, ha valamelyik szomszédom rajtakap, amint ilyesmiket olvasgatok. Kies legénylakásom magányos rejtekében azonban várakozásteli izgalommal nyitottam szét a szórólapot. Nos, ami először tárult elibém, azon nyomban lelohasztotta az izgalmamat. Balról jobbra Herczog Edit, Göncz Kinga és Gurmai Zita próbált rám mosolyogni egy fotóról.

Igazán nem akarok olcsó és ízléstelen poénokkal operálni, mert hiszen megmondta már a jó Gyurcsányi is, hogy az EP-jelöltállítás nem szépségverseny, de hát annyit mégis hadd állapítsak meg: azért van abban valami mélységesen hátborzongató, amikor ez a három nőszemély megpróbál vadítóan és megnyerően tekinteni az objektívbe.

Akció az igazságért!

A „rendszerváltáskor” természetesnek tűnt, hogy a magyar emberek nagyobb jólétben és több szabadságban fognak élni, mint addig. Ehhez képest húsz év elteltével az emberek többsége szegénysorba került, szinte szolgának érezheti magát saját hazájában, szabadságról pedig szó nincs, egy szűk eliten kívül mindenki hallgat, nem meri kimondani az igazságot.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com