14. rész: Magyarország össze fog omlani

A gazdasági világválság komoly megpróbáltatásokat ró majd az országra. A parlamenti pártok nem merik kimondani, hát megteszem én: Magyarország össze fog omlani. Semmi jelét nem látni annak, hogy ebben a tragikus helyzetben az ország zsibbadt ereiben újra megindulna a vérkeringés.

1956

Emlékszem…

Koromnál fogva sajnos személyes emlékeim nincsenek 1956 Szent Forradalmáról, de azért emlékszem a homályos hatvanas évekre, melyben gyermekkoromat éltem.
Szüleimmel egy tanár házaspárnál töltött vendégségekre emlékszem, amikor gyermekként a padlón játszva hallgattam, néztem, figyeltem az asztali lámpa lágy fényébe merült komoly-szeretett felnőtt-arcokat. Lehet, nem értettem a szavaikat, nem fogtam fel a mondatok értelmét, de láttam, éreztem az érzelmek, indulatok hullámzását.

13. rész: Nem a mi vészharangunkat kongatják

A múlt heti írásomban elmondtam, hogy attól még nem tartok mindenkit magyarnak – a szó szűken vett értelmében –, hogy ugyanolyan személyi igazolványa van, mint nekem. A magyarsághoz tartozás ma nem jog, hanem kötelezettség. Közös keresztünk, a múltért és a jövőért való felelősség vállalása. Nem is olyan egyszerű feladat. A fogyasztói lét lelket gravitáló, sűrű mocsarából kell kimászni. Ezután persze felmerülhet a kérdés: mi lesz a viszonyunk azokkal, akikkel nem érezzük egy közösségbe tartozónak magunkat? A választ Tóth Gy. László politológus munkássága során már számtalanszor megadta.

12. rész: Nem mind magyar, aki mondja

A magyar nemzet megmentése kizárólag alulról történhet. Ez tény. Sem az Unió, sem a jelenlegi parlamenti pártok nem képesek életképes válaszokat adni a jelen és a derengő új korszak súlyos kérdéseire. Elfáradtak, beposhadtak. Amikor néhanapján nézem az országgyűlési közvetítést, habár az adás élő, olyan mintha évekkel ezelőtti archivált anyagot néznék. A társadalom és a politika vészesen kettévált, két külön világot képez, amelyeknek egyre kevesebb közük van egymáshoz.

11. rész: Gazdasági szabadságharcot kell indítanunk!

Október 6-án engem sohasem a gyász, hanem a büszkeség érzése szokott eltölteni. Aki végigolvasta már ennek a 13 embernek az utolsó napjairól szóló beszámolókat, életük utolsó éjszakáját, a kivégzéskor történteket, nem tud nem a hatása alá kerülni. Olyan mintha nem is 13 ember meggyilkolása zajlott volna le, hanem egy nagyszabású antik tragédia: tele hittel, reménnyel és szeretettel. Mintha nem is ők, a kivégzettek lettek volna az áldozatok és a vesztesek, hanem azok a szerencsétlen osztrák katonák, akik lesütött szemmel nézték végig bátor kiállásukat. És ez így is volt.

10. rész: A nemzet asztaláról és azokról, akik azt szeretnék ránk borítani

A Szonda Ipsos tegnapi napon kénytelen-kelletlen bejelentette, hogy a Jobbik 2%-on áll. Aki egy kicsit is ismeri a hazai viszonyokat és van tudomása a közvélemény-kutatásokról, az tudja, hogy ezzel a cég gyakorlatilag elismerte: a Jobbik, ha most lennének választások, bejutna az Országgyűlésbe. De ne legyenek illúzióink. Soha sem fognak a mostaninál többre mérni egy nemzeti pártot. Vonulhat 5 millió ember az utcákra Jobbik zászlók alatt, kimagyarázzák úgyis, hogy miért nem létezik ez a párt. Ez a 2% (esetleg a 3) az a maximum, amelyet még hajlandóak bevallani a társadalomnak.

9. rész: Barikád kell a neoliberális massza elé

A nemzeti oldalon túl vagyunk már számtalan csalódáson. Láttuk, hogy paktál le Antall az SZDSZ-szel, hogy tűnik fel, majd el Giczy a KDNP éléről, hogy nullázzák le a kisgazdákat, hogy züllik a MIÉP a „magyar igazság és élettársává”, hogy válik a Fidesz a mesebeli kisgömböccé, aki mindent bekebelez, ami az útjába kerül. Szinte már úgy érezzük, hogy Magyarországon egy magunkfajta politikai párt törvényszerűen kódolva van a bukásra. Eluralkodott sokunkon a politikai depresszió.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com