10. rész: A nemzet asztaláról és azokról, akik azt szeretnék ránk borítani

A Szonda Ipsos tegnapi napon kénytelen-kelletlen bejelentette, hogy a Jobbik 2%-on áll. Aki egy kicsit is ismeri a hazai viszonyokat és van tudomása a közvélemény-kutatásokról, az tudja, hogy ezzel a cég gyakorlatilag elismerte: a Jobbik, ha most lennének választások, bejutna az Országgyűlésbe. De ne legyenek illúzióink. Soha sem fognak a mostaninál többre mérni egy nemzeti pártot. Vonulhat 5 millió ember az utcákra Jobbik zászlók alatt, kimagyarázzák úgyis, hogy miért nem létezik ez a párt. Ez a 2% (esetleg a 3) az a maximum, amelyet még hajlandóak bevallani a társadalomnak.

9. rész: Barikád kell a neoliberális massza elé

A nemzeti oldalon túl vagyunk már számtalan csalódáson. Láttuk, hogy paktál le Antall az SZDSZ-szel, hogy tűnik fel, majd el Giczy a KDNP éléről, hogy nullázzák le a kisgazdákat, hogy züllik a MIÉP a „magyar igazság és élettársává”, hogy válik a Fidesz a mesebeli kisgömböccé, aki mindent bekebelez, ami az útjába kerül. Szinte már úgy érezzük, hogy Magyarországon egy magunkfajta politikai párt törvényszerűen kódolva van a bukásra. Eluralkodott sokunkon a politikai depresszió.

8. rész: Kizárólag belülről verhetnek szét bennünket

A Jobbik támogatottságának nagy ütemű növekedése tény. Egy olyan tény, amely persze a hivatalos – azaz a politikai garnitúra érdekében kerekítő – közvélemény-kutató cégek adataiban nem jelenik meg. Persze a legújabb kori magyar történelemben volt már arra példa, hogy ami ott nem jelenik meg, az attól még létezik. Most is erről van szó. A teljes parlamenti erőtér számára zavart jelent egy új, tőlük függetlenül működő és – amitől a leginkább „pipák” – valóban nemzeti politikai erő.

7. rész: Lesz-e Jobbik-Fidesz koalíció?

Nemsokára országjárásra indulunk Morvai Krisztinával, amelynek keretében első körben felkeressük a megyeszékhelyeket. Külön-külön már 2006 ősze óta tartunk folyamatosan heti több lakossági fórumot is. Most majd együtt igyekszünk találkozni magunkfajtákkal, felmérni a nemzeti ellenállás lehetőségeit, ébresztőt fújni a még szendergőknek. Egy-egy ilyen alkalom ráadásul mindig lehetőséget teremt arra, hogy felmérjük, mi is érdekli valójában az embereket. Ma egy ilyen, rendre előkerülő kérdésre igyekszem válaszolni: lesz-e Jobbik-Fidesz koalíció?

6. rész: Isten éltessen, Magyar Gárda!

Ma, augusztus 25-én egy éve, hogy 56 ember a budai Várba vonult, fehér ingben, fekete mellényben, Árpád-sávos pajzzsal a mellén. Ma egy éve, hogy esküt tettek a Szent Koronára, és ébresztőt fújtak abba a képzeletbeli kürtbe, amelynek hangjára már olyan régen és oly sokan vártunk. Ma egy éve, hogy a jelenlévő ezrek hősök születésének lehettek boldog tanúi. Egy év, 365 napkelte és napnyugta, 1300 gárdista, több ezer pártoló tag, több százezer támogató szerte a világban, reménykedő milliók, megannyi fényes siker.

5. rész: A gyűlöletet alakítjuk energiává

A múlt héten azt ígértem, választ adok arra a kérdésre, miért is vagyok én ilyen megveszekedetten optimista. Miért gondolom azt, hogy a magyar társadalom tespedt testében újra buzoghat a vér? Honnan veszem a bátorságot, mi több, a vakmerőséget, azt képzelni, hogy az Izrael által felvásárolt, a kormány-, a cigány- és a multibűnözés által sújtott országban majd ébredni fog a nép? Talán csak a vágyaimat, az álmaimat vetítem bele az azoknál jóval sivárabb és kilátástalanabb valóságba? Struccpolitikát folytatnék, nem beismerve a tényt, hogy itt már minden elveszett?…

4. rész: Emberállatok vagy lázadó rabszolgák?

Mivel is kellene kezdeni a magyarság életre keltését hatvan éves mély kómájából? A Jobbik – amelynek növekvő támogatottsága véleményem szerint a közvélemény-kutatások által közölt 1% és a napokban megjelent, minimum 10%-nyi radikális szavazóval számoló felmérések között lehet valahol félúton – ennek a feladatnak az elvégzéséhez mindenképp szövetségeseket keres. A dolgok tétje ugyanis óriási, túlnő egy szervezet keretein, és csak egy széles, nemzeti összefogás adhat rá megoldást.

3. rész: A férget nem szalvétával söprik

A múlt héten arról írtam, hogy téved, aki a parlamenti erők elmúlt húsz évének hazudozásából kiindulva nem az ottani pártokat, hanem úgy általában a párt intézményét magát ítéli meg. Ez olyan, mintha egy csapnivaló festmény esetén a műkedvelő nem a mestert, hanem az ecsetet kárhoztatná. Tévedés, hiszen egész Európában és a világ minden országában vannak pártok, azok hozzátartoznak a közélethez, amióta csak létezik politika. Egy sikeres ország nem attól sikeres, hogy nincsenek pártok, hanem attól, hogy azokban tisztességes és alkalmas emberek dolgoznak.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com