17. rész: Mindenki hozzon magával még öt embert!

A múlt héten ott tettem le a tollat, hogy mindenkire szükség van. Kissé sziruposnak, mozgósító kampányszlogennek tűnő gondolat, pedig véresen komoly. Magyarország történelme legnehezebb időszakát éli. Volt már számtalan olyan pillanat az elmúlt századok során, amikor megoldhatatlannak tűnő problémák tornyosultak a nemzet előtt, de olyan magárahagyatottságban még nem voltunk, mint ma. Mivel külső segítséget amúgy rendre csak az ellenségeink kaptak, így árvaságunkat egyértelműen belső magánynak gondolom. Esélyünk sincs arra, hogy a jelenlegi politikai garnitúrától mentőkötelet kapjunk.

16. rész: Nem hiszek az 5%-os rendszerváltozásban

A nemzeti oldalon az elmúlt 20 év komoly pusztítást végzett a pártok megítélését illetően. Nem véletlenül, hiszen amit a politikai pártok tettek, vagy éppen nem tettek, az vérlázító. Foglalkoztam már ezzel a kérdéssel ennek a sorozatnak a 2. részében, ahol leírtam, hogy a Jobbikot másnak, többnek tartom a jelenlegi felhozatalnál.

15. rész: Holnap érted jöhet a mentőhelikopter

A múlt héten olyan események történtek, amelyek hatásai túlmutatnak önmagukon. Előbb az egri kórházvédők, majd a dunaszerdahelyi mérkőzésre látogató magyar szurkolók lettek magukra hagyva. Meggyőződésem, hogy mindkét esemény bizonyos értelemben fordulópontot jelent.

14. rész: Magyarország össze fog omlani

A gazdasági világválság komoly megpróbáltatásokat ró majd az országra. A parlamenti pártok nem merik kimondani, hát megteszem én: Magyarország össze fog omlani. Semmi jelét nem látni annak, hogy ebben a tragikus helyzetben az ország zsibbadt ereiben újra megindulna a vérkeringés.

1956

Emlékszem…

Koromnál fogva sajnos személyes emlékeim nincsenek 1956 Szent Forradalmáról, de azért emlékszem a homályos hatvanas évekre, melyben gyermekkoromat éltem.
Szüleimmel egy tanár házaspárnál töltött vendégségekre emlékszem, amikor gyermekként a padlón játszva hallgattam, néztem, figyeltem az asztali lámpa lágy fényébe merült komoly-szeretett felnőtt-arcokat. Lehet, nem értettem a szavaikat, nem fogtam fel a mondatok értelmét, de láttam, éreztem az érzelmek, indulatok hullámzását.

13. rész: Nem a mi vészharangunkat kongatják

A múlt heti írásomban elmondtam, hogy attól még nem tartok mindenkit magyarnak – a szó szűken vett értelmében –, hogy ugyanolyan személyi igazolványa van, mint nekem. A magyarsághoz tartozás ma nem jog, hanem kötelezettség. Közös keresztünk, a múltért és a jövőért való felelősség vállalása. Nem is olyan egyszerű feladat. A fogyasztói lét lelket gravitáló, sűrű mocsarából kell kimászni. Ezután persze felmerülhet a kérdés: mi lesz a viszonyunk azokkal, akikkel nem érezzük egy közösségbe tartozónak magunkat? A választ Tóth Gy. László politológus munkássága során már számtalanszor megadta.

12. rész: Nem mind magyar, aki mondja

A magyar nemzet megmentése kizárólag alulról történhet. Ez tény. Sem az Unió, sem a jelenlegi parlamenti pártok nem képesek életképes válaszokat adni a jelen és a derengő új korszak súlyos kérdéseire. Elfáradtak, beposhadtak. Amikor néhanapján nézem az országgyűlési közvetítést, habár az adás élő, olyan mintha évekkel ezelőtti archivált anyagot néznék. A társadalom és a politika vészesen kettévált, két külön világot képez, amelyeknek egyre kevesebb közük van egymáshoz.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com