Vang Ji külügyminiszter pedig a történtekre reagálva arra figyelmeztette Washingtont, hogy ne cselekedjen meggondolatlanul és “a semmiből ne idézzen elő bajt” a Dél-Kínai-tengeren. “Azt tanácsoljuk az amerikai félnek, hogy kétszer is gondolja meg, mielőtt cselekszik” – fogalmazott.
Nemzetközi sajtójelentések szerint az Egyesült Államok haditengerészete a Fehér Ház jóváhagyásával irányított rakétákkal felszerelt rombolót vezényelt vitatott hovatartozású szigetekhez (közismertebb nevükön Spratly-szigetekhez) tartozó, mesterségesen feltöltött zátonyok közelébe.
Az USS Lassen átlépte azt a 12 tengeri mérföldes határt, amelyen belül Kína saját felségvizeinek tekinti a területet. Washington nem fogadja el Kína szuverenitását e területek felett, és nem ismeri el azt a kínai álláspontot, hogy a zátonyok mesterséges feltöltésével a szárazföld “sziget” státust nyert.
“Washington lépése fenyegeti Kína szuverenitását és biztonsági érdekeit, veszélyezteti a zátonyon tartózkodó kínai személyek és az ott található létesítmények biztonságát, valamint sérti a régió békéjét és biztonságát” – állapította meg a külügyi szóvivő. A közleményben egyúttal kormánya nevében felszólítja az Egyesült Államokat, hogy “azonnal tegye jóvá hibás cselekedetét”.
A Hszinhua hírügynökség friss kommentárjában “otrombán provokatív” lépésnek nevezte az akciót, amellyel megsértette Hszi Csin-ping kínai államelnök és Barack Obama amerikai elnök a közelmúltban Washingtonban megerősített elkötelezettségét az egymás kölcsönös tiszteletére alapuló, konfrontáció- és konfliktusmentes együttműködésre. A kormányzati véleményt tükröző hírügynökségi cikk szerzője úgy véli, ezek után a térségi feszültségek súlyosbodására lehet számítani.
(MTI)