“Az MNB visszautasítja a tisztán politikai haszonszerzés céljából elhangzott hamis állításokat”, amelyekkel a politikus a közvéleményt megtévesztő kijelentéseket tett például a jegybank bérpolitikájáról, ingatlanvásárlásairól, valamint felügyeleti eljárásairól – áll a jegybank MTI-nek eljuttatott közleményében.
Az MNB szerint “Bodnár Zoltán valótlan információkat közölt a nyilvánosság előtt az MNB nemzetközi irodáiról is”. A politikus “állításaival ellentétben a nemzetközi irodák munkatársait nyílt pályázati felhívással, közel tízszeres túljelentkezés mellett, háromfordulós bírálati eljárás után választotta ki a jegybank”.
Az MNB szerint Bodnár Zoltán kettős mércével mér, amikor a jegybank ingatlanvásárlásait bírálja. Megismétlik: Bodnár jegybankalelnöki működésének időszakában az MNB 18 üdülővel rendelkezett, melyek között két horvátországi ingatlan is volt. Ehhez képest az MNB jelenleg összesen 4 saját tulajdonú ingatlannal rendelkezik, két további ingatlan esetében pedig aláírták az adásvételi szerződést – áll a közleményben.
Az MNB azt is megismételte, hogy “a jegybank ingatlanvásárlásai nyomán a közösségi vagyon gyarapodik, nem pedig eltűnik”, ahogyan az a “moszkvai fantompláza” néven elhíresült esetben megtörtént, amely “27 milliárd forintnyi magyar adófizetői pénzt emésztett fel a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentése alapján”, és amely ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda jelenleg is nyomozást folytat az ügyben hűtlen kezelés, csalás és költségvetési csalás alapos gyanúja miatt”.
Bodnár Zoltán korábban azt állította, az MNB nemzetközi irodái “rokonok, barátok, családtagok, bukott politikusok közpénzből való elszállásolására” szolgálnak. A liberális politikus emellett felelőtlen költekezéssel vádolta az MNB-t a jegybank ingatlanvásárlásai miatt. Legutóbb pedig, keddi, budapesti sajtótájékoztatóján fölszólította Matolcsy György jegybankelnököt, hogy jelenjen meg a nyilvánosság előtt, mint “a pénzügyi szervezetek és a pénz- illetve tőkepiac állami felügyeletét ellátó Magyar Nemzeti Bank felelős vezetője”, és adjon számot arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank milyen felügyeleti tevékenységet folytatott, kiváltképp a Quaestor csoport kötvénykibocsátása során.
(MTI)