A Háromszék című napilap vezércikke címében úgy fogalmazott, hogy Ponta ment, a rendszer maradt. A cikk írója szerint két nappal ezelőtt alig lett volna elhihető, hogy a kormányfő azért bukik meg, amiért közvetlenül nem is felelős. A Háromszék azokat az eseményeket sorolta fel, amelyek már rég a lemondáshoz vezethettek volna.

“A plágiummal szerzett doktori cím, később a liberálisokkal kötött választási szövetség felbomlása ingatta meg legitimitását, pártját a korrupcióellenes ügyészség gyakorlatilag vezetők nélkül hagyta, családtagjait és barátait is bűncselekmények miatt vizsgálták, ő maga is gyanúba, majd vád alá került; hazudott okkal és ok nélkül, bujkált a felelősség elől, fedezte miniszterei visszaéléseit, s még akkor is a helyén maradt, amikor már teljesen elszigetelődött, és messziről elkerülték a nyugati politikusok” – írja a cikkíró.

A Háromszék szerint Ponta távozása nem becsületbeli gesztus. Szükség volt rá, de nem oldja meg a gondokat. “Amíg az egész politikai osztály hozzáállása nem változik, nem számíthatunk előremozdulásra” – állapította meg vezércikkében a Háromszék napilap.

A Főtér.ro portál véleménycikke szerint Victor Pontát nem az utca buktatta meg, hanem a Szociáldemokrata Párt (PSD) új elnöke, Liviu Dragnea.

“A bukott doktor, bűnvádi eljárás alatt álló, elsúlytalanodott báb-Pontát egyszerűen kiszórta az ablakon Liviu Dragnea, aki puszta ürügyként használva fel a tiltakozó megmozdulásokat, most látta ehhez elérkezettnek az időt” – fogalmazott a Főtér.ro cikkírója. Bajnak látta, hogy csak rossz kimenetele lehet a kormányalakítási kísérletnek, hiszen mindegyik párt politikusai “bérlettel járnak” a korrupcióellenes ügyészséghez (DNA). A Krónika vezércikkírója szerint is Liviu Dragnea szabadította meg Romániát a népharagra hivatkozva a “politikai botrányhőssé vált Victor Pontától”. A kabinet bukása mégis annak a jele, hogy “nem hiábavalóak a jelenlegi közállapotok terén változást sürgető társadalmi erőfeszítések” – véli a Krónika vezércikkírója.

A Maros megyei Népújság vezércikkírója szerint a negyedszázaddal ezelőtti kudarcból kellene tanulni. “A diktátorok elkergetésével vezényszóra nem tisztul meg a társadalom. Főleg egy olyan társadalom nem, ahol az ortodox egyház korrupt rendszere szövi át mindennapi létünket. A tüntetők ezt is jól felismerték. Az erkölcsi megtisztulás ezért más forrásból kell táplálkozzon” – fogalmazott véleménycikkében a Népújság. Hozzátette: nem kellene abbahagyni a tüntetéseket. “Az utca nyomása nem lankadhat. Mert a minden hájjal megkent túlélő politikusok az erkölcsi lavina erejét a maguk hasznára fordítják” – vélekedett a cikkíró.

Az erdélyi magyar sajtóban csak a Maszol.ro portál véleménycikkírója látta úgy, hogy “a rendszerváltozás utáni Románia legeredményesebb, a lakosság szociális helyzetén legtöbbet javító kormányfőjét sikerült meneszteni”. A portál cikkírója szerint is “várni kell még a boldog napokra”.