Hozzátette: s z á m o s módosító j a v a s l a t o t juttatnak el a honvédelmi tárcához és v a l a m e n n y i h e z ragaszkodnak.

Felhívjuk tisztelt felhasználóink figyelmét, hogy a hitelesség érdekében a javításokat hajtsák végre a felhasznált anyagon!

PONTOSÍTOTT VÁLTOZAT – Jobbik: csak változtatásokkal támogatható az alaptörvény módosítása
Budapest, 2016. január 22., péntek (MTI) – A Jobbik csak saját módosító indítványainak kormányzati elfogadása esetén támogatná az alaptörvény terrorveszéllyel összefüggő módosítását – közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A jobbikos politikus tájékoztatása szerint a célt fontosnak és szükségesnek tartják, azzal ugyanakkor nem értenek egyet, hogy a kormány “bemondásra” életbe léptessen egy terrorveszélyhelyzetre vonatkozó jogrendet. A Jobbik ehelyett négyötödös parlamenti felhatalmazáshoz kötné a lépést – tette hozzá, megjegyezve: szerinte a Fidesz az emberek félelmeire és naivitására játszva szeretne “túlhatalmat”.
Az új jogrend időtartamát 60-ról 30 napra csökkentenék, ám az meghosszabbítható lenne.
Mirkóczki Ádám értékelése szerint a javaslat több elemének nincs köze a fenyegetettséghez. Példaként hozta a kereskedelmi televíziók és rádiók rendelkezésre bocsátását, ami szerinte a legsötétebb diktatúrákat idézi.
A szóvivő visszautasította Orbán Viktor miniszterelnök szavait, miszerint se többet, se kevesebbet nem kívánnak, mint ami a nyugat-európai országokban megvan.
Azt kérte, hogy a kormány tekintse partnernek az ellenzéket és tegyen le korrekt tervezetet. Hozzátette: számos módosító javaslatot juttatnak el a honvédelmi tárcához és valamennyihez ragaszkodnak.
(MTI)