“Biztos vagyok abban, hogy az Ukrajnának nyújtandó teljes vízummentességről szóló dokumentumot az Európai Parlament aláírja és ratifikálja, ebben nincs kétségem. Ez november 24-ig, az EU-ukrán csúcstalálkozóig megtörténik, mert abban állapodtunk meg, hogy addigra előkészítik aláírásra a dokumentumot” – jelentette ki.
Az ukrán államfő szavai szerint ebben a kérdésben teljes támogatásáról biztosította Ukrajnát az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt. Úgy tudja továbbá, hogy a brüsszeli szocialisták is támogatják az Ukrajnának nyújtandó vízummentességet.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek tanácskozása után kijelentette, hogy Ukrajna az uniós vízummentesség minden feltételének eleget tesz, és mielőbb meg kell kapnia a vízummentes utazás lehetőségét. A miniszterelnök tudatta: az Európai Tanács arra kérte az Európai Bizottságot, hogy “ne fektesse” tovább az ügyet.
Porosenko a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus rendezésével kapcsolatban kifejtette, hogy Kijev álláspontja szerint továbbra is prioritást élvez a biztonság kérdése a helyi választások megtartásával szemben.
“Először valós tűzszünetnek kell életbe lépnie a térségben, meg kell történnie a csapatszétválasztásnak a frontvonal mentén, az EBESZ megfigyelői számára biztosítani kell mindezek ellenőrzésének lehetőségét, beleértve az Ukrajna által jelenleg nem ellenőrzött orosz-ukrán határszakasz megfigyelését, le kell bonyolítani a fogolycserét, és még sok más dolgot, s ezután lehet csak szó választásokról a Donyec-medence szakadárok által megszállt részében” – hangsúlyozta az ukrán elnök.
A tavaly februárban megkötött, úgynevezett Minszk-2 rendezési megállapodásban foglalt lépések sorrendjéről a szerződés megkötése óta nincs egyetértés Kijev és Moszkva között. Kijev ragaszkodik ahhoz, hogy előbb állítsák helyre az ukrán ellenőrzést az orosz határ teljes szakaszán, értve ez alatt a szakadár területek határát Oroszországgal, ahol az ukrán vezetés szerint ellenőrizetlenül jönnek át orosz zsoldosok, hivatásos katonák és fegyverszállítmányok Ukrajnába, s csakis ezután rendezhetők tiszta és demokratikus választások a térségben. Moszkva ugyanakkor folyamatosan a választások mielőbbi megrendezését sürgeti Kijevtől. Az utóbbi napokban ukrán sajtóhírek szerint Franciaország is amellett emelt szót, hogy mielőbb tartsák meg a választásokat a szakadár területeken.
A Minszk-2 megállapodást az úgynevezett “normandiai négyek”, azaz Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország vezetői hozták tető alá.
(MTI)