Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: kérésük az országgyűlési és EP-képviselőkre, miniszterekre, államtitkárokra, helyettes államtitkárokra és a tárcák “holdudvarához tartozókra” vonatkozik. A parlamenti képviselőknek hétfőn adnak át egy nyilatkozattervezetet – közölte a szóvivő, aki szerint több mint beszédes, ha valaki nem tölti ki azt.
Azt is mondta, ha a miniszterelnök tudott előre a helyzetről, nemcsak a közpénzt kellett volna megvédenie, hanem az emberek pénzéért is tennie kellett volna.
A Jobbik egyúttal vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Quaestor-ügyben, erre vonatkozóan szintén hétfőn keresi meg a parlamenti frakcióvezetőket.
A szóvivőt kérdezték arról is, hogy tervez-e a Jobbik valamit Kulcsár Gergely képviselővel szemben, miután újabb, zsidókon gúnyolódó levele került nyilvánosságra. Mirkóczki Ádám azt felelte: nincs információja semmilyen szankcióról, a párt pedig nem vállal felelősséget a levélben foglaltakért.
A holokauszt-tagadásért előző nap első fokon pénzbüntetésre ítélt Ágoston Tibor ügyére ugyancsak úgy reagált: nincs tudomása arról, hogy a párt kizárná a debreceni önkormányzati képviselőt.
(MTI)