Horváth Gábor, a HLSZ főtitkára az MTI-nek elmondta, folyamatosan egyeztetnek a győri futballistákkal, akik második hónapja nem kapnak fizetést.
“Leginkább a jogi lehetőségekről tájékoztatjuk őket, hogy ha nem oldódik meg a mostani helyzet, miként juthatnak hozzá a bérükhöz.” – közölte Horváth Gábor.
Hozzátette: a játékosok a Magyar Labdarúgó Szövetség illetékes bizottságához is fordulhatnak, amely kimondhatja a szerződésszegést, s így szabadon eligazolhatnak. A labdarúgók azonban – ahogy fogalmazott – még “toleránsak, kivárnak”.
A HLSZ főtitkára emlékeztetett rá, hogy korábban már létezett ilyen esetre egy béralap, amely azonban kiürült. Szerinte a klubok és a játékosok közös szándékán múlik, hogy újra létrehozzanak a mostanihoz hasonló esetekre egy bérgarancia alapot, amelyből pénzhez juthatnának.
A győri klub azután került nehéz helyzetbe, hogy az egyesületet tulajdonló Quaestor Csoport egyik cége március 9-én öncsődöt jelentett. A Győri ETO FC Kft. március 13-án csődvédelmet kért. Az események hatására a csapat főszponzora, az Audi Hungaria Motor Kft. azonnali hatállyal felbontotta a klubbal kötött együttműködési megállapodását.
Tarsoly Csabát, a Quaestor tulajdonosát másfél hete helyezték előzetes letartóztatásba, a nyomozó hatóság megkezdte a vagyonvisszaszerzési eljárást, ennek részeként múlt hétfőn a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta biztosítási intézkedésként.
(MTI)