Volner János, az ellenzéki párt alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján az Alkotmánybíróság döntésére hivatkozva arról beszélt, hogy ha a Befektetővédelmi Alap (Beva) nem kártalaníthatja az ügyfeleket, akkor a kormány közpénzből teszi meg, s ez ellentétes az uniós irányelvekkel, amelyek alapvetően a hitelintézeti szektor forrásait jelölik meg ilyen esetekre.
Bírálta azt is, hogy senkit nem vontak felelősségre a pénzügyi felügyeletnél, holott szerinte nyilvánvaló mulasztás, hogy éveken át nem volt átfogó ellenőrzés a 24 független brókercégnél. A Magyar Nemzeti Bank és a korábbi pénzügyi felügyelet is elhanyagolta kötelezettségét – tette hozzá.
A jobbikos politikus megjegyezte: úgy tűnik, mintha a kormány szándékosan épített volna be diszkriminatív törvényalkotási hibát azzal, hogy egy cég ügyfeleit emelte ki és megötszörözte a kártérítési értékhatárt.
Volner János azt mondta, kormányra kerülésük esetén kivizsgálják a történteket, addig pedig várják a kormánypárti képviselők nyilatkozatait arról, hogy vettek-e ki pénzt ők vagy családtagjaik a botrány kirobbanása előtt.
(MTI)