Varga László, a VMSZ szerb parlamenti képviselője nemrég szerepelt a B92 rác tévécsatorna A nemzet állapota című műsorában. A téma a szerb kisebbségügyi és emberi jogi miniszter teljesítménye volt. Vargán kívül a stúdió vendége volt egy ismeretlen szerb ürge, aki az említett miniszter leváltását követelő civil szervezeteket képviselte. Nekik azért nem jó a miniszter, mert nem hajlandó az ő emberüket benyomni az emberi jogi megbízott posztjára.

Én, mint örök naiv, azt gondoltam, hogy Varga – bármennyire is nemzetietlen az egész pártjával együtt – legalább mérsékelt bírálatnak aláveti a minisztert a délvidéki magyarság katasztrofális helyzete miatt. Egy pillanatig ugyanis megfeledkeztem arról, hogy a VMSZ-nek még csak most kell csontig benyalnia a Demokrata Pártnak, ha itt-ott meg akarja tartani az erősen megrogyott pozícióit. Ennek értelmében Varga szó szerint istenítette a (persze demokrata párti) minisztert, mert neki köszönhetően “számos kiváló kisebbségügyi törvény látott napvilágot”.

A stúdió szerb vendége kiemelte: a minisztert meneszteni kell, hiszen több mint hetven civil szervezet írta alá az erre irányuló petíciót. Mire Varga: “Hetven? Az semmi, hiszen csak a magyar nemzeti kisebbségnek legalább háromszáz civil szervezete van.”

Na! Ezt jó tudni. Még jobb lenne tudni, hogy ezek mire és kinek szolgálnak. Mert hogy az itteni tisztességes magyarságnak nem, az holtbiztos.

A “miniszter – pro és kontra” vita közben a műsorvezető közbeszólt: “Nem vitatható el a miniszter érdeme abban, hogy Szerbiában, az egész régiót tekintve, legmagasabb szinten vannak a nemzeti kisebbségek jogai.
“Így igaz” – biccentett rá Varga.

R. Z. – Magyar Jelen