“Hogy kicsoda Pom Pom? Hogy nem ismertek? Hohó! Igazán senki sem ismer, mert hol ilyen vagyok, hol olyan. Bámulatosan tudom változtatni az alakomat: ha akarom, olyan vagyok, mint egy szőrpamacs, vagy paróka, vagy egyujjas kifordított bundakesztyű, vagy szobafestőpemzli, vagy papucs orrán pamutbojt. Most leginkább szőrsapkához hasonlítok, ahogy ülök az ágon, egy szép hosszú ágon, föl-he-he-he, le-he-he-he, mivel egy szellő hintáztatja az ágat…”

Csak azért idéztük a méltán népszerű mese bevezetőjét, mert Varga Zoltánra, a debreceni közgyűlés Iron Man-jére is hasonló leírás illik. Hogy kicsoda ő? Hogy nem ismerik? Hohó, igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan. Bámulatosan tudja változtatni az alakját: hol az MSZP képviselője, hol a DISZ-é, hol meg DK-s gyurcsányista, mint jelenleg. És az a szép hosszú, amin hintázik, az igazából nem egy ág, hanem… na de hagyjuk, mégiscsak egy meséről van szó, még ha igaz meséről is.

zolipom
Varga Zoltánra már nyáron is rájárt a rúd, amikor szívhez szóló egyperces novellát posztolt ki a Facebook-oldalára, amiben a migránsokat a járda mellett somfordáló, lesütött szemű kis ártatlanságoknak írta le. Erre ezek a hálátlan “menekültek” pár nap múlva randalírozni kezdtek a debreceni befogadó állomáson, majd kitörtek a Sámsoni útra, gyújtogattak és botokkal hadonásztak, a kiérkező rendőröket pedig kövekkel és betondarabokkal dobálták meg.

Akkor még nem sejtettük, hogy Varga Zoltán ex-MSZP-s, ex-DISZ-es, jelenleg DK-s képviselőt érdemes lenne valamilyen hiperaktivitás elleni készítménnyel kezelni, leginkább a saját érdekében, hogy ne fusson bele minden utcasarkon újabb és újabb politikai pofonokba.

Telt-múlt az idő, hát mit látunk? Varga Zoltán fogta magát, és a Jobbik debreceni frakcióvezetőjéről, Kőszeghy Csanád Ábelről posztolt ki szaftosnak szánt dolgokat a Facebook-oldalára, csakhogy az ellenség megtévesztése érdekében rögtön mellékelt is egy rakás táblázatot, amik kivétel nélkül az állításai ellenkezőjét bizonyították.

Ekkor már éltünk a gyanúperrel, hogy furfangos emberünk nemcsak a többjegyű számok világában nem mozog otthonosan, de talán minden más tudomány alapvetései meghaladhatják a képességeit, kivéve a saját magát egy vödör jeges vízzel való leöntés művelete, mert arra nagyon is alkalmasnak bizonyult. (Milyen nagy kár, hogy egy városházi képviselőtől ennél többet vár el a választóközönség. Bár a fene tudja, az is lehet, hogy a Demokratikus Koalíciónál ez már bőven elég a kettes alához.)

És akkor elkövetkezett ez a hét. Varga Zoltán összetrombitálta az újságírókat, és a Hatvan utcán tartott sajtótájékoztató keretében kiáltotta világgá véráztatta sóhaját, miszerint a jobbikosok lopnak. Közpénzből. És összejátszanak. A helyi városvezetéssel. Meg a Cívisházzal. Meg szinte bárkivel, akik hozzá bírnak járulni ahhoz, hogy ezek a jobbikosok lopni tudjanak. És fizessék vissza azonnal! Az összes milliókat! Mindenki fizesse vissza, aki ebben az egészben benne van!

Debrecen közéletének önkéntes celebje ezután megnyugodva tért meg otthonába, azzal a jóleső érzéssel, hogy ő a mai napon is megcselekedte, amit megkövetelt a Gyurcsány. Csakhogy nagybecsű figyelmét bizonyára elkerülték olyan adatok, miszerint a rendszerváltás óta az összes parlamenti párt ugyanazon az áron bérel irodát. Így sikerülhetett olyan sajtótájékoztatót összehoznia, aminek tulajdonképpen az volt a fő kérdése, hogy “most milyen alapon bérel annyiért irodát a Jobbik, amennyiért az én régi pártom, az MSZP is bérelt évtizedeken keresztül, halló?”.

Kulcsár Gergelyt, a Jobbik országgyűlési képviselőjét is igyekezett besározni, és még az ügyészséget is felszólította, ugyan, nézzenek már utána a dolognak, merthogy ennek a Kulcsár Gergelynek az irodájában a Jobbik tevékenykedik! (Mégis, ki tevékenykedjen ott, Zoltán? A fényevők? Vagy a gravitációt ellenzők?)

A derék önkéntes celebet hamar utolérte a végzete. Pár nap telt csak el, és megjelent a hír: a Demokratikus Koalíció összes országgyűlési képviselője (tehát mind a négy: Gyurcsány Ferenc, Oláh Lajos, Vadai Ágnes és Varju László) közösen bérel egyetlen nagy irodát a budapesti Teréz körúton, fejenként 342 ezerért – barátok közt is több mint 1,3 millió forintért havonta – természetesen közpénzen.

Most már nem tudunk másra gondolni, mint hogy Varga Zoltán egyenes ági leszármazottja Bagamérinek, az elátkozott fagylaltárusnak. Mással egyszerűen nem magyarázható, hogy ez a jobb sorsra érdemes közéleti ember, ez az önkéntes oravecznóra akármihez nyúl, abból mindig csak baj lesz.

Kedves Zoltán! Oly sok tevékenység van, amihez nem kell különösebb felkészültség, mégis örömet tud okozni egy férfiembernek. Ott van például a horgászat. Csak ül, nézi az úszót, ami vagy megmozdul, vagy nem. De mondhatnánk a “Ki nevet a végén?” nevű társasjátékot is. Annak sem túl bonyolultak a szabályai.

Mindenesetre, ha a derék informátora a jövőben újabb bombasztikus témával akarná ellátni, maga csak súgja titokzatosan a fülébe: “A kankalin sötétben virágzik”. Meglátja, a hatás nem marad el!

Szebb Jenő
szebbjovo.hu