Jakab Péter, az ellenzéki párt szóvivője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a Fővárosi Ítélőtábla “megmázsálta a 2006-os eseményeket a Fidesz törvényei alapján és arra a véleményre jutott: szemeket kilőni, embereket megnyomorítani, életeket tönkre tenni azzal különösebb probléma nincs”.
A szóvivő szerint erre utal az, hogy futni hagyták a 2006-os “rendőrterrorban elévülhetetlen érdemeket szerzett” vezetőket. Emlékeztetett arra, hogy az ügyben felmentették Bene László volt országos rendőrfőkapitányt és Dobozi Józsefet, az egykori Rendészeti Biztonsági Szolgálat vezetőjét, míg Gergényi Péter volt fővárosi rendőrfőkapitány “megúszta” négyszázezer forintos pénzbírsággal.
Jakab Péter rámutatott: a Gyurcsány-rendszer ellen tiltakozókkal szemben összesen 125 év fegyházbüntetést szabott ki a bíróság.
“Ma Magyarországon nem az a bűnös, aki péppé ver embereket, nem az a bűnös, aki erre utasítást ad, nem az a bűnös, aki lehazudja miniszterelnökként a csillagot az égről, hanem az a bűnös, aki ezt szóvá teszi” – mondta.
A Jobbik-szóvivő közölte, a Fidesz ugyan felháborodott a hétfői ítélet miatt, de hét éve ők hozzák a törvényeket, amelyek alapján a bíróság ítélkezik. Ha a bíróság ilyen ítéletet hozott, akkor az azt jelenti, a Fidesz nem akar elszámoltatást, sem a 2006-os események, sem a 4-es metró ügyében – hangoztatta.
Jakab Péter azt mondta, a Jobbik szerint ha Gyurcsányék nem érdemelnek büntetést, akkor a másik oldal sem érdemel. A hatalom akkor lehet igazságos, ha a politikai foglyok cellaajtóit kinyitja – tette hozzá.
Kérdésre elmondta azt is, tovább kell vinni az ügyet, amíg a felelősök meg nem kapják méltó büntetésüket.
(MTI)