A hadgyakorlaton a román légi erők hat MiG21 LanceR vadászgéppel, és öt IAR-330 Puma helikopterrel és az ezeket kiszolgáló katonákkal, az amerikai légi erő pedig 12 F-15-ös többfunkciós vadászgéppel, és az ezeket kiszolgáló személyzettel vesz részt.

A Dacian Eagle 2015 hadgyakorlat – a minisztérium közleménye szerint – az aranyosgyéresi román-amerikai gyakorlatok sorába illeszkedik be. Keretében a NATO légi műveleteknek megfelelő technikákat, taktikákat és eljárásokat gyakorolják a két ország katonái.

Mircea Dusa román védelmi miniszter április 15-én jelentette be, hogy az elkövetkező időszakban folyamatos lesz a NATO-országok katonáinak jelenléte az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán. A miniszter azt is bejelentette, hogy Románia felkészíti katonai repülőtereit a Portugáliától vásárolt F-16-os harci repülőgépek fogadására. A félévesre tervezett aranyosgyéresi repülőtérfelújítás az év második felében kezdődik.

Az aranyosgyéresi légibázison május elejétől június végéig román-portugál hadgyakorlat, március vége és június eleje között pedig egy másik román-amerikai hadgyakorlat zajlott.
(MTI)