A chisinaui parlament tavaly októberben vonta meg a bizalmat Valeriu Strelet európai elkötelezettségű kormányától és – bár az uniós integrációt támogató erők elvileg többségben vannak – az eddigi kormányalakítási kísérletek nem jártak sikerrel. Romániát és NATO-szövetségeseit az aggasztja, hogy amennyiben január végéig nem lesz új kormánya Moldovának, előre hozott választásokat kell kiírni, ami az oroszbarát erőknek kedvez.
Nuland – aki évente felkereste Romániát az utóbbi időben – korábbi látogatásainak kiemelt témájáról, a korrupcióellenes harcról is beszélt a román államfővel, és elismeréssel szólt az elért eredményekről. A közlemény szerint áttekintették az EU keleti szomszédságában kialakult helyzetet, a térség biztonságát veszélyeztető ukrajnai és migrációs válságot is.
Nuland délelőtt a bukaresti külügyminisztériumban Daniel Ionita külügyi államtitkárral találkozott. Egyetértettek abban, hogy a két ország közötti stratégiai partnerséget a politikai és katonai együttműködésen túl gazdasági – elsősorban energetikai – projektek terén kell fejleszteni.
Ionita méltatta az Egyesült Államok szerepvállalását az európai biztonság és stabilitás, a NATO keleti szárnya erősítésében. Nuland elismeréssel szólt arról, hogy Románia aktív tagja a NATO-nak, és részt vesz a NATO keleti és déli szárnyán jelentkező fenyegetések elhárításában.
Victoria Nulandot Mihnea Motoc román védelmi miniszter is fogadta, akivel a régió – elsősorban a Fekete-tenger térsége – biztonsági helyzetéről tárgyaltak. Motoc felidézte, hogy tavaly a NATO két, Romániával kapcsolatos célkitűzése is megvalósult, így (Bulgária, Lengyelország és a három balti ország mellett) Romániában is megkezdte működését a NATO gyorsreagálású erői számára létrehozott integrációs egység (NFIU), és elkezdődött a NATO bukaresti hadosztály-parancsnokságának kialakítása is.
Washington több ízben jelezte: Romániát fontos katonai szövetségesének tekinti. Románia befogadta az amerikai rakétavédelmi rendszert, amelynek első szárazföldi bázisa decemberben vált műszakilag működőképessé a dél-romániai Deveselun.
(MTI)