A Iohannisba vetett bizalom a választás nyomán ugrott a tavaly októberi 35 százalékról 60 százalékra, azóta pedig tovább növekedett azok tábora, akik bíznak, illetve “nagyon bíznak” az új államfőben.
Iohannis már decemberben megelőzte az évtizedek óta legnagyobb bizalomnak örvendő román közéleti személyiséget, Mugur Isarescut, a jegybank kormányzóját. A nemzeti bank vezetőjének bizalmi indexe több mint három százalékponttal 42 százalékra esett vissza, ami a svájci frank váratlan megerősödése miatti tüntetésekkel, a bajba jutott hitelesekkel szemben tanúsított álláspontjával állhat összefüggésben.
További két százalékponttal romlott a hagyományosan legerősebb román pártot vezető Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök megítélése, akiben most a megkérdezettek 24 százaléka bízik. Októberben (az elnökválasztás előtt) még Ponta volt a legnépszerűbb román politikus 39 százalékos bizalmi indexszel.
A legismertebb romániai magyar közéleti személyiségekbe vetett közbizalom a hibahatár körül mozog: Tőkés László EP-képviselőben a romániai felnőtt lakosság 4,1 százaléka bízik (decemberben 5,3 százalékon állt), míg Kelemen Hunorról, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökéről a megkérdezettek 3,7 százaléka mondta azt (decemberben 4,8 százalék), hogy bízik benne. Romániában a lakosság 6,5 százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláson.
A közvélemény-kutatás február 5-10. között készült több mint ezerfős, Románia felnőtt lakosságának nézeteit 3 százalékos hibahatárral tükröző reprezentatív mintán.
(MTI)