„Zuhanunk, Szentatyám, zuhanunk!” – írta egykoron II. Lajos királyunk Rómába pár hónappal a mohácsi vész előtt. S mi, maroknyian megmaradt magyarországi demokraták, ugyanígy kiáltunk most Brüsszel, Washington, London, és a világ minden civilizációs központja felé. Mert oly korban élünk mi e földön, amikor már minden megtörténhet. Amikor a múlt legförtelmesebb bűnei is megbocsátást nyernek, ha valakiből parlamenti képviselő lesz. Amikor már az sem számít, ha valaki 20 évvel ezelőtt a demokrácia esküdt ellensége volt, simán parlamenti alelnök lehet. A jobbikos Sneider Tamás két évtized alatt „Royból”, a szkinhedvezérből „képviselő úrrá” vedlett, és most rezzenéstelen arccal pályázza meg a magyar demokrácia egyik legmagasabb közjogi méltóságát.

Azelőtt, amikor még Magyarország jogállam volt, és szorgos, szakértő kezek építettek Európát a Kárpátok alatt, ilyesmi soha nem fordulhatott volna elő. Ebből az elvetemült ex-fasisztából maholnap akár ideiglenes köztársasági elnök is lehet. Csak annyi kell hozzá, hogy az államfő, az Országgyűlés elnöke és másik két alelnöke egyszerre tűnjön el egy maláj géppel. Azt mondod, lehetetlen? Hát, láttunk mi már karón varjút… Emlékezzünk csak ’89 őszére, amikor kikiáltottuk a köztársaságot, és hirtelen nem volt elnöke! Kész szerencse, hogy akkor egy olyan makulátlan múltú demokrata államférfi volt a parlamenti elnök, mint Szűrös Mátyás!

De mi később sem adtuk alább. Emlékezzünk csak a szocialista Gál Zoltánra, akit a hazai demokrácia rettenthetetlen cerberusa, az SZDSZ (őket is legyűrte az óta a lopakodó Balkán) soha, de soha meg nem szavazott volna házelnöknek, ha bármilyen ordas eszme lekötelezettje lett volna valaha is. (Horn Gyulát is csak az után fogadták el kormányfőnek, hogy két szóban meggyőzően cáfolta az ellene felhozott aljas jobboldali rágalmakat.) Hiszen lássuk be: a legmélyebb alpári populizmus kell ahhoz, hogy az MSZMP-ben eltöltött negyed századot bárki is antidemokratikus múltnak tartsa. Mint, ahogyan az is minden felvilágosult, józan polgártársunk számára evidens, hogy a Párt Politikai Főiskolájának docenseként államjogot tanítva is a plurális demokrácia feltétlen tiszteletére tanította hallgatóit.

Gondoljátok meg, emberek! Azon az elnöki pulpituson, ahová most ez a zakója alatt ma is bomberdzsekit rejtegető vadállat akar felkapaszkodni, egykoron egy Katona Béla is ült. Az ember, akire a mai napig hálatelt szívvel emlékezik minden európai gondolkodású pestszentimrei polgár. Aki nélkül soha nem lehetett volna békés rendszerváltás a XVIII. kerületben, ha a helyi MSZMP első titkáraként a tömegbe lövet. De ő e helyett inkább visszagurította a labdát focizó gyerekeknek, és haladó gondolkodó társaival megalapította számunkra a szocialista pártot.

Emlékezzünk csak, barátaim! Volt idő, amikor azt az alelnöki tisztet, amelyet most egy aljas ex-náci akar meggyalázni, kétszer is olyan példamutató emberjogi harcos töltötte be, mint Mandur László, aki a budapesti KISZ vezetésében küzdött a másként gondolkodó fiatalok szabadságáért.

És most, egy Szűrös, egy Gál, egy Katona után jöhet egy Roy. Hát, idáig süllyedtünk 24 évvel a rendszerváltás, 70 évvel a holokauszt, 489 évvel a mohácsi vész, és 2041 évvel a római köztársaság bukása után! Mi, a magyarországi szórvány-európaiság képviselői már csak annyit tehetünk, hogy a hátba szúrt demokrácia kiontott vérével megírjuk utolsó üzenetünket Brüsszelbe: zuhanunk, Európa, zuhanunk!

Balogh Gábor