Ön a Jobbik legfiatalabb képviselőjelöltje a megyében.  Mi vitte rá, hogy közéleti szerepet töltsön be?

Először is szeretném megköszönni mindazoknak a bizalmát, akik támogattak aláírásukkal, illetve azoknak is, akik megkerestek, és támogatásukról biztosítottak a szükséges aláírások összegyűjtése után is.

Tavaly végeztem a Debreceni Egyetem politológia szakán. Előtte is figyelemmel követtem a politika eseményeit, elmentem néhány lakossági fórumra, utcai demonstrációra, naprakészen tartottam magam az aktuálpolitikában. Végül nem akartam egy lenni azok közül, akik csak panaszkodnak az ország katasztrofális helyzete miatt, helyette szolgálni akartam a magyar nemzet ügyét.

Ekkor a Jobbik már komoly ellenzéki tényező volt, a nemzeti akarat hangja. Így kértem felvételemet a pártba, és felajánlottam kardomat a magyarság szolgálatára. A közéleti szerep mindössze közelebb visz a lehetőséghez, hogy segítsek az embereken, de nagy felelősséget is rak rám, mert tudom, hogy tartozom azoknak, akik bizalmukkal megajándékoztak. Az ország rablóinak is tartozom: elszámoltatással.

Hogyan kívánja képviselni a magyar ifjúságot?

A magyar ifjúság jelentős része sajnos elvesztette érdeklődését az ország sorsa és a saját jövője iránt. Mindez az oktatásban végzett nagykoalíciós (MSZP-SZDSZ-Fidesz) ámokfutás következménye. A politikát egyszerűen kiirtották az iskolából, így fiataljaink nincsenek tisztában a politikai pártok mondanivalójával, ideológiájával, a választások tétjével és jelentőségével. Mindezek miatt nem élnek a szabad emberek egyik legnagyobb ajándékával: a választás lehetőségével.

2010 tavasza előtt a szocialista, napjainkban pedig a „polgári” kormány mutatott  ajtót az itthon boldogulni vágyó fiataloknak. Nemzetünk megtartó ereje így kezdte el erősíteni munkájával és szakértelmével Európa fejlettebb államait. Ezeknek a kormányoknak ezt jelentette a „nemzet szolgálata”. Nekem sokkal inkább azt jelenti, hogy mindenféle ócska hazahívó honlapok helyett megfelelő fizetéssel és választható munkahelyekkel szólítjuk fel fiataljainkat a hazatérésre.

Ennek elengedhetetlen feltétele a teljes gazdasági rendszer felülvizsgálata, az itthon maradt fiatalok munkába állítása. A munkaügyi központokban ezek a dolgozni akaró, tettre kész fiúk és lányok ülnek, miközben a rokkantakat és a több évtizedes munkában tönkrement embereket sorban paterolják vissza a munkanélküliség világába.

Parlamentbe jutása esetén melyek lennének azok a konkrét tettek, amelyeket választókerületében végrehajtana?

Az ipari park fejlesztése egyike a legfontosabb tennivalóknak munkahelyteremtés kapcsán. Mivel a hazai foglalkoztatás nagy részét a kis- és középvállalkozásoknak köszönhetjük, így a fókuszba őket kell beemelni. Megfelelő figyelemmel kell fordulni a multinacionális cégek irányába, ebben az írek már irányt mutattak Európának: tárgyalóasztalhoz ültették a multik vezetőit, és megmondták nekik, hogy az ír munkavállalók által megtermelt profit meghatározott részét kötelesek visszaforgatni Írországon belül. Így kénytelenek voltak a multik munkahelyeket teremteni, támogatni az oktatást, egészségügyet stb. Az ír kormány nem félt kimondani, hogy ha nem tetszik, akkor kifelé az országból. Minden bizonnyal még így is megérte a nagy cégeknek maradni, mert elfogadták az ír kormány ultimátumát. Ugyanígy el fogják fogadni egy Jobbik-kormány ultimátumát is.

Hogyan javítaná a közbiztonságot választókerületében?

A közbiztonság kérdése is alapvető dolog, mivel minden magyar ember számára kötelessége biztosítani az államnak a biztonságos és nyugodt életet. Ez nem teljesül a Nagyerdőn, Apafán és Debrecen belvárosában sem, de még sorolhatnám városunk más részeit is.

Teljes mértékben támogatom a zéró tolerancia elvét: aki vét a törvény ellen, az kapjon olyan súlyos büntetést, hogy mire szabadul, örökre megváltozzon az életszemlélete. Ez wellness börtönökkel soha nem fog működni, de önfenntartóakkal annál inkább. Mindenki jól jár: a lakosságnak nem kell az adójából rablókat és gyilkosokat etetnie, a fegyencek pedig kemény munkával megtermelik a börtön fenntartásához szükséges kellékeket.  

Az elszámoltatás szintén egy régi adósság a becsületesen élő emberek felé, ezt a „polgári” kormány képtelen volt megtenni. Hazudtak ezzel is az embereknek, pedig szavazatok tízezreit csak így sikerült besöpörni a jelenlegi vezetésnek 2010-ben. Mi vagyunk az egyetlen párt, akik az elszámoltatást nem hamis ígéretként alkalmazzuk, hanem a magyar emberek felé törlesztendő kötelességként.

Deczki Anna – szebbjovo.hu