A magyarországi zsidók azt várják Orbán Viktor kormányfőtől, hogy tegyen határozott lépéseket, és tegye egyértelművé az egész magyar lakosság számára, hogy nem tűri az intoleranciát – mondta Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap Budapesten, a szervezet közgyűlését megnyitó vacsora után.

A WJC elnöke elmondta: “egy bizonyos parlamenti párt”, a Jobbik aggasztja leginkább. “Antiszemitizmusával, a romák elleni gyűlölködésével és a külvilág elleni paranoid kirohanásaival a Jobbik besározza Magyarország jó hírét” – fogalmazott.

Ronald S. Lauder megköszönte Orbán Viktornak, hogy részt vesz a WJC közgyűlésének megnyitóján, és arra kérte a magyar kormányfőt, legyen kezdeményező, tegyen határozott lépéseket a “sötét erőkkel szemben” az intolerancia elleni küzdelemben.

“Itt az ideje “az erős irányításnak és a még erősebb intézkedéseknek” – hangsúlyozta a WJC elnöke. Hozzátette: az intolerancia először mindig a zsidókat veszi célba, de soha nem ők az utolsó áldozatok. Minden jó ember szenved, egész országok szenvednek. “Végül az intolerancia csak romba dönti a nemzet reményeit, a fejlődését és a jövőjét” – mondta.

A WJC elnöke úgy véli, hogy az utóbbi években csorba esett Magyarország hírnevén. “Az ország jó hírét nem a külföldi sajtó mocskolta be, hanem szélsőséges erők” – tette hozzá.

A WJC elnöke kifejtette: azt látják, hogy egyre többen tagadják a holokausztot, egyre többen vannak abban a régi tévhitben, hogy a zsidók irányítják a világot, és sokan a zsidókat okolják a gazdasági válság miatt is. Hozzátette, hogy ez nem kizárólag Magyarországra jellemző, ilyen tapasztalataik vannak például Görögországban, Ukrajnában és más országokban is.

Ronald S. Lauder a WJC közgyűlés megnyitóján részt vevő több száz vendég előtt azt hazudta, hogy a magyar parlament egyes tagjai “listázni” akarják a köztisztségeket betöltő zsidókat.

A WJC megdöbbenéssel értesült arról, hogy Magyarországon díjat adományoztak egy “antiszemita televíziós műsorvezetőnek”. “Örömmel vettük természetesen, hogy a díjat visszavonták, de nagyon aggasztónak találjuk “magát a tényt, hogy egyáltalán odaítélték” – fogalmazott.

Ronald S. Lauder név szerint is idézett Bayer Zsolttól, akinek romaellenes megnyilvánulásai “az európai történelem legsötétebb korszakára” emlékeztetnek.

A WJC elnöke – aki anyai ágon maga is magyar származású – úgy vélte, Magyarországon a zsidók talán azért fontolgatják, hogy elhagyják az országot, mert manapság “olyan antiszemitákat dicsőítenek, mint Horthy Miklós”, és magyar tisztviselők a Horthy emlékét ápoló szobrokat lepleznek le.

Beszédében kitért arra is, hogy a WJC azért tartja idei közgyűlését Budapesten, hogy kifejezze tiszteletét a magyarországi zsidó közösség ereje és vitalitása iránt.

MTI – korrigálva

szebbjovo.hu

1367825760