Feszült várakozás előzi meg a ma esti, Steaua Bukarest – Újpest labdarúgó-mérkőzést, amelyet az Európa-liga második selejtezőkörében rendeznek.

A fővárosban készültségben vannak a karhatalmi szervek, és összecsapásokra is számítanak, miután a magyar drukkerek már a reggel hangos Románok! Cigányok! kiáltásokkal hívták fel magukra a figyelmet, amikor különvonatjuk Kürtösnél beérkezett az országba.

A mérkőzéssel kapcsolatos hír, hogy négy újpesti szurkoló súlyos balesetet szenvedett ma reggel, egyikük kómában van. Mind a négyüket a nagyszebeni kórházban ápolják. Az Olt völgyében egy teherautóval ütköztek, miután a gépkocsi vezetője feltehetően elaludt a volánnál. A baleset nyomán ő sérült a legjobban, állapota válságos. A többiek élete nem forog veszélyben.

Emlékeztetünk ugyanakkor, hogy a csapat utazása sem volt veszélytelen, a gép, amellyel útnak indultak, műszaki problémák miatt kénytelen volt visszatérni a repülőtérre.

A Steaua – Újpest mérkőzés ma este fél 9-kor kezdődik, a találkozón 500 csendőr vigyázza majd a rendet.

mediatica.ro