Számos kérdésben született egyhangú döntés Debrecen Megyei Jogú Város ma tartott közgyűlésén, néhány előterjesztés azonban súlyos vitákat és sárdobálást váltott ki a frakciók között.

Az önkormányzati tulajdonú bérlakások lakbérének megállapításáról szóló rendelet módosítása kapcsán más ellenzéki képviselők mellett Ágoston Tibor és Kőszeghy Csanád Ábel emelte föl hangját a bérlők védelmében. A nemzeti ellenzék elfogadhatatlannak ítélte, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben egyszerre mintegy 20 %-kal kell többet fizetniük az önkormányzati bérlakásokban élőknek.

Minősíthetetlen stílus jellemezte Debrecen polgármesterének viselkedését a debreceni Középiskolai Sportkollégium megszüntetése körül kibontakozott vita során. A Jobbik frakcióvezetője és frakcióvezető-helyettese és más ellenzéki képviselők mellett három lakossági felszólalás is a kollégium jelenlegi állapotában való megtartása mellett érvelt, mire Kósa Lajos hajmeresztő válaszokat fricskázott valamennyi felszólaló irányába, beleértve egy, a diákság képviseletében jelen lévő kollégista ifjút is.

Ágoston Tibor sajnálatosnak nevezte, hogy az elmúlt öt évben a város mindinkább próbál „iskolavárosi” jellegétől megszabadulni, most pedig éppen egy szakmailag és pedagógiailag is kiválóan működő kollégiumon a sor. A képviselő hangsúlyozta: az Oktatási Bizottság ülésén elhangzottakból is kiderült, hogy nincs elfogadható szakmai érv a megszüntetésre. Emellett a Jobbik elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy a kollégiumi jelentkezési lapok már a mai döntés előtt úgy készültek el és úgy kerültek ki a diákokhoz, hogy az nem tartalmazza a Sportkollégiumot. Ezek szerint tehát fel sem merült a lehetőség, hogy a Közgyűlés nem fogadja el a megszüntetését – húzta alá a frakcióvezető.

A legfelháborítóbbnak viszont a következőt tartjuk: a kollégium diákjai múlt hét csütörtökére meghívták a képviselőket egy estre, melyen csak mi, jobbikos képviselők vettünk részt – szögezte le Ágoston Tibor, majd hozzátette: a diákok meghívót vittek a szakosztályra is, az Oktatási Bizottság részére. Erről a meghívásról a bizottság tagjai a szakosztálytól nem kaptak értesítést, ráadásul a bizottsági ülésen többszöri rákérdezésre sem tudták ezt a mulasztást indokolni.

Kósa Lajos polgármester a kollégium bezárását azzal indokolta, hogy annak fenntartása a többi kollégiumhoz képest csaknem dupla költséget jelent a város számára. Kőszeghy Csanád Ábel meglepetését fejezte ki a túlzott aggodalom miatt, hiszen ahogyan ismertette: már csak öt hónap, és az ingatlan az állam tulajdonába kerülne, ha továbbra is oktatási intézményként működne.

A székely magyar rovásírásos helységnévtáblák kihelyezéséről szóló előterjesztés sem maradt reakció nélkül. Balázs Ákos fideszes frakcióvezető-helyettes szerint a Jobbik politikai kérdésként kezeli a rovásírást és egyéb magyar hagyományőrző jelenségeket. Válaszában Ágoston Tibor leszögezte: sok-sok fideszes polgármester által irányított településen is bevett gyakorlattá vált a rovásírásos helységnévtáblák állítása, Erdélyben pedig mintegy négyszáz település büszkélkedhet rovástáblával. A Fidesz módosító indítványát pedig – mely szerint legyen minden helységnév latin betűvel kiírva – nem vagyunk hajlandóak elfogadni – tette hozzá Ágoston, majd átnyújtott Debrecen város jegyzőjének egy székely magyar rovásírással írt Egri Csillagok kötetet, melyben valamennyi debreceni jobbikos képviselő aláírása is megtalálható.

Deczki Anna – szebbjovo.hu

1335475980