Lezajlott szombat este az Eurovíziós Dalfesztiválnak nevezett gagyi-horror show, és az eredmény láttán tízezer Nagaszaki erejű detonációval robbant fel az internet. A liberalizmus felkent papjai, lovagjai és inkvizítorai vallásos áhítattal ünneplik a tolerancia és elfogadás győzelmét. A konzervatív, vagy csak valamennyire is ép ízléssel bíró többség döbbenten néz, sokan már Európa halálát vizionálják. És közben csak nagyon kevesen veszik észre, hogy tegnap este nem csak a hardcore gender ideológia diadala volt – hanem a leggusztustalanabb álszentségé is.

Amit Virsli Punciról (bezony, a neve németül és spanyolul pontosan ezt jelenti) és az őt övező jelenségről tudni kell, azt Puzsér Róbert már összefoglalta: ez a bizarr létforma nemhogy elősegítené a homoszexualitás társadalmi elfogadottságát, de egyenesen a legvonalasabb homofób toposzok élő szobra: exhibicionista, perverz bohóc, akinek az egyetlen valamirevaló skillje az, hogy buzi – ez viszont garantálja is számára a sikert. Ennél durvább melegellenes kampányt az ultrakonzervatív katolikusok, az amerikai radikális neokon prédikátorok, a neonácik és az Al-Kaida közös világ-összeesküvése sem tudott volna kiagyalni. Persze a genderizmus tálibjait ez nem érdekli, mert ők pont ugyanannyira szarnak a homókra, mint a heterókra, nekik csak és kizárólag az Eszme számít. (Pont ugyanúgy, ahogyan a komcsikat is csak a proletárdiktatúra diadalra juttatása mozgatta – akár a proletárok hulláján keresztül is.)

Ezt a képletet ismerjük, és azt is, hogy ma milyen irgalmatlan hatalom, milyen mázsás súlyú morális zsarolási potenciál van ennek a szektának a kezében. Ennek fényében az eredmény legfeljebb elszomorító, de semmiképp sem meglepő – és talán nem is érné meg, hogy ezen a kellemesen borongós vasárnap délutánon ezzel foglakozzunk. Csakhogy történt itt más is, ami az én pesszimista, de azért derűs szkepszisem falát is képes volt áttörni.

A fesztivál elődöntőjében a rendkívül felvilágosodott, gigatoleráns skandináv úri közönség kifütyülte a versenyen induló orosz lányokat. Ezt a méretes prosztóságot aztán megismételték a fináléban is. Most az egy dolog, hogy a mértékadó értelmiség és sajtó felháborodása menetrendszerűen elmaradt. Erre egyrészt számíthattunk – másrészt, ami engem illet, a lehető legmagasabb pontról teszek a mértékadó értelmiség és sajtó véleményére.

Az igazán gyomorforgató az, hogy miközben Európa önelégült kövér hülyegyerekként pocakját simogatva, hátradőlve ünnepli saját intelligens felülemelkedését a gonosz előítéleteken – porig aláz két 17 éves kamaszlányt. És közben még azt is hiszi magáról, hogy ezzel az intolerancia, a „homofób Oroszország” ellen küzdve helyesen cselekszik.

Nem tartozom Putyin rendszerének kritikátlan dicsőítői közé. Nem gondolom, hogy egy normális állam törvényben tiltja meg a trágárkodást, és undorral néztem a femenesek korbáccsal fegyelmezését is, mert szerintem nőkre kezet emelni barbárság. (Még akkor is, ha ezek a nők mindent megtesznek azért, hogy a hozzám hasonló, szexista gondolkodású tahók megtanulják, hogy semmi különbség nincs nő és férfi között.) De éppen ugyanennek a logikának a mentén tartom orbitális bunkóságnak, ha Putyin vélt, vagy valós bűneit két fiatal lányon akarják leverni. És éppen ezért nézem elborzadva azt a söpredéket, amely viszont úgy gondolja, hogy ez a mérhetetlen tahóság az intolerancia elleni szabadságharc része.

Európa népének olyan régen és olyan kitartóan sulykolják a liberális világnézet felsőbbrendűségét, a mindig, mindennel szembeni elfogadás egyedül üdvözítő dogmáját, hogy ez a közösség elhitte: mindenki, aki nem így gondolkodik, az értéktelenebb ember, mint mi. És ezért bármit meg is tehetünk vele. Mi ez, ha nem a legsötétebb intolerancia, ha nem éppen az a gyűlölet, amely ellen állítólag szólt a füttykoncert? Rossz vicc ez egész – és még szakállas is, mert mi, európaiak nem először játsszuk ezt el magunkkal.

Nem az az erkölcsi mélypont, amikor hitványul viselkedünk, hanem az, amikor ez a hitványság morális mércévé válik. Koppenhágában tegnap este pontosan ez történt. Ez Európa halála, nem a szakállas nő…

Balogh Gábor