Ugyanakkor a kubai rendszer is a végnapjait éli, és Raul Castro ugyancsak történelmi szerepre törekszik ebben a folyamatban – közölte Frank Tibor.
Az egyetemi tanár úgy vélekedetett, hogy a politikai viszonyok rendezésén túl igen fontos mindkét fél számára a gazdasági kapcsolatok dinamizálása.
1959, vagyis a kubai forradalom győzelme óta, az Egyesült Államoknak 1,125 trillió dollárnyi kára keletkezett a gazdasági kapcsolatok összeomlása miatt, korábban ugyanis kvázi amerikai államként működött Kuba – tette hozzá.
Az is elképzelhető, hogy a kapcsolatok rendezése érdekében a guantanamói támaszpontról is kivonul Amerika, ezzel pedig megszűnik az ottani börtön is – mondta Frank Tibor.
(MTI)