Elsőként a sepsiszentgyörgyi rendezvényen olvasták fel azt a román hatóságokhoz intézett közös petíciót, amelyet a tervek szerint a párhuzamosan zajló, vagy később kezdődő baróti, csíkszeredai, firtosmartonosi és gyergyószentmiklósi megmozduláson is elfogadnak.
Ebben a megmozdulások résztvevők területi autonómiát követeltek Székelyföldnek, és tiltakoztak a marosvásárhelyi gyülekezési jog korlátozása, a székely jelképek hatósági üldözése ellen.
Március 10-ét, az 1854-es székely vértanúk kivégzésének évfordulóját, az SZNT a Székely szabadság napjává nyilvánította, a székely autonómiaigény kinyilvánítására szervezett hagyományos marosvásárhelyi felvonulását azonban Dorin Florea polgármester idén betiltotta.
A román kormánynak és parlamentnek címzett, Klaus Iohannis államfő figyelmébe ajánlott dokumentum rámutat: a Székelyföld autonómiája nem sérti Románia területi egységét vagy az ott élő románság érdekeit sem, hanem a közösség választott testületeire bízza a közügyek jelentős részét. Ha azonban Bukarest önálló régiónként való elismerése helyett a Székelyföldet – az itt élő történelmi közösség egyértelmű akaratával szemben – egy nagyobb közigazgatási egységbe tagolja, azzal egy sor nemzetközi kötelezettségvállalását is megszegi – olvasható a petícióban.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke, a sepsiszentgyörgyi turul-szobornál szervezett megmozdulás főszervezője az MTI-nek elmondta: a tiltakozó megmozdulás mintegy kétezer résztvevője a megemlékezés helyszínéről – a tavaly felavatott turul-szobortól – a kormány helyi képviseletét ellátó prefektusi hivatalhoz vonult, ahol – bár a szervezők előrejelezték érkezésüket – a petíciót nem volt aki átvegye.
“Szembefutottak velünk a csendőrparancsnok és a helyettese, közölték, hogy nincs a prefektus az épületben, nincs senki bent, mert lejárt a munkaidő. Ahogy az emberekkel ezt közöltem, elszakadt a cérna és nagy lázadás indult, és csak úgy lehetett fogát húzni a haragnak, hogy megtárgyaltuk a csendőrökkel, vegyék ők át a petíciót” – mondta Gazda Zoltán, hozzáfűzve: a csendőrök ezek után telefonon megbeszélték a prefektussal, hogy másnap reggel fogadja a tüntetők képviselőit.
A Sepsiszéki Székely Tanács elnöke elmondta: minden székelyföldi megmozdulást a helyi széki tanács kezdeményezett. Volt, ahol partnerszervezetek is csatlakoztak, de Csíkszereda volt az egyedüli hely, ahol valamennyi magyar szervezet – köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is – nyíltan kiállt a Székely szabadság napján szervezett tiltakozó megmozdulás mellett.
A szervezők szerint a sepsiszentgyörgyi demonstráció incidensek nélkül zárult.
(MTI)