A román szenátus szakbizottságai zöld utat adtak a helyi közigazgatási egységek saját zászlóinak elfogadásáról és használatáról szóló, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 42 képviselője által benyújtott törvénytervezetnek. A dokumentum – mely az RMDSZ szerint szavatolja, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint korlátozza a székely lobogó használatát – csak ezután kerül a parlament asztalára, a végső döntést a képviselőház hozza meg.
 

A tervezet szerint a községek, városok és megyék zászlóit kormányhatározattal fogadják el az önkormányzat javaslatára. Ott, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább 20 százalékát, a közigazgatási egység megnevezését az illető kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni a zászlón.

Kelemen Hunor szövetségi elnök korábban úgy nyilatkozott, a törvény lehetőséget teremt a székely zászló használatára, ugyanis nem tiltja, hogy különböző önkormányzatok ugyanazt a zászlót fogadják el saját jelképüknek. Az RMDSZ-elnöke szerint a székelyföldi települések saját jelképükké nyilváníthatják a székely zászlót, amennyiben a törvény hatályba lép.

Ezzel szemben a székely zászlót közösségi szimbólummá avató Székely Nemzeti Tanács (SZNT) úgy véli, a tervezet egyetlen világos célja a székely zászló szabad használatának korlátozása.

Maros megyében dúl a zászlóháború

Miközben a vezető kormánypárt Victor Ponta pártelnök-kormányfővel az élen új törvénytervezetet készül elfogadtatni a szimbólumok használatáról, a PSD által támogatott Vasile Oprea Maros megyei prefektus perbe hívta Makfalva, Csíkfalva, Erdőszentgyörgy, Gyulakuta és Szováta polgármesterét, mivel többszöri felszólítás ellenére sem távolították el a középületekre kitűzött székely zászlót.

A kormánymegbízott törvényes alap hiányára hivatkozva törvénytelennek tartja a székely zászló kitűzését a közintézményekre. Szerinte a székely zászlót az SZNT hagyta jóvá, ezzel is népszerűsítve az etnikai alapú területi elszakadást. Oprea szerint a zászló használatával, kitűzésével a magyar vezetők hamisan próbálják befolyásolni a köztudatot, azt sugallva, hogy egy területi entitáshoz – jelen esetben a Székelyföldhöz – tartoznak, amely nem is létezik, az alkotmányban nincs elismerve.

„Ha a közösség vezetői bármilyen jelképet kitűzhetnének a közigazgatási székházra, akkor futballklubok vagy autógyártók jelképeit is látni lehetne, attól függően, hogy az adott községvezető melyikkel szimpatizál” – fogalmazott cinikusan Vasile Oprea.

„Kampány van: elő a magyar kártyával”

Balogh István csíkfalvi polgármester munkatársunknak elmondta, a lobogót már eltávolították a községházáról – hasonlóképpen jártak el Gyulakután is, így alaptalan a prefektus kezdeményezte eljárás. „A prefektus lépése annak tudható be, hogy választás közeledtével ő is ki szeretne tűnni valamivel a román érdekek megvédése terén. Már megszoktuk, hogy minden választás előtt előveszik a magyar kártyát” – jegyezte meg az elöljáró.

Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere azonban leszögezte: nem hajlandó eltávolítani a 2011-ben kihelyezett lobogót és úgy véli, a prefektúra hadat üzent a városnak. Makfalván is a községháza bejárata fölött maradt a zászló, Márton Zoltán polgármester pedig kijelentette, perbe szállnak a prefektussal.

Szováta alpolgármesterétől, Hegyi Mihálytól megtudtuk: ők még nem kaptak bírósági idézést, de látták, hogy a prefektúra egyik alkalmazottja nemrég a városháza előtt fényképeket készített a zászlóról.

A kérdésben az RMDSZ megyei elnökének véleményét is kikértük. Brassai Zsombor szerint enyhén szólva túllihegett és túlpolitizált ügyről van szó, ugyanakkor veszélyesnek tartja, hogy a PSD ezzel a „boszorkányüldözéssel” próbálja legitimálni magát a szavazótábor szélsőségesen nacionalista rétege előtt.

szekelyhon.ro