Szlovákia enyhe vereséget szenvedett a nyelvtörvényről szóló, immár nemzetközivé terebélyesedett vitában, de szó sincs arról, hogy a háborút elvesztette volna. Az EBESZ főbiztosa ugyan óvatosan bírálta a törvényt, de ebben a tempóban az ügy a végtelenségig elhúzódhat.

Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) norvég kisebbségügyi főbiztosa a múlt héten Pozsonyban és Budapesten járt, hogy megkísérelje elsimítani a Szlovákia és Magyarország közötti viszályt a tavaly elfogadott szlovákiai államnyelv-törvény körül.

A törvény előírja a kisebbségeknek – közöttük a félmillió magyarnak –, hogy milyen körülmények között kell alkalmazni a szlovák nyelvet, mikor lehet kétnyelvű feliratokat alkalmazni (például egy magyar történelmi emlékművön), és mikor kell szlovákul is előadni (leírni) azt, ami hivatalos rendezvényeken, az oktatásban kisebbségi nyelven is elhangzik (leíródik). A törvény megsértése esetére pénzbüntetést – akár ötezer eurót – helyeztek kilátásba.

A főbiztos Pozsonyban és Budapesten is mondott valamit, de az is kiderült, hogy nem egy nemzetközi szervezet fogja eldönteni azt a két ország közötti vitát, amelyet kölcsönös megállapodással és megértéssel nekünk kellene rendeznünk.

A norvég diplomata könnyen beszél, hiszen Skandináviában nincsenek ilyen problémák. A svédek, finnek, dánok és norvégok úgy cserélgetik egymás között a nyelveiket, ahogy akarják. Az pedig sehol sem idegen Európában, hogy az országok védik nyelveiket, próbálják megóvni az „idegen behatásoktól”, sőt, időnként bírságokat is szabnak ki azokra a külföldiekre, akik az országuk területén például csak angol nyelven adnak ki számítógépes szoftvereket, hirdetéseket, feliratokat vagy reklámokat.

Ebben a kis kulturális csatában élen járnak a franciák – különösen a kanadai québeciek –, de Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is mindennapos jelenség, hogy különféle szakértők szót emelnek az idegen szavak használata ellen. A franciák adott esetben büntetik is a külföldi cégeket.

Knut Vollebaek ezért Pozsonyban és Budapesten is csak azt mondhatta, hogy a szlovák államnak a nemzeti nyelvet védő törekvései beleillenek a nemzetközi normákba, de azért nem egészen. Szerinte a szlovák nyelvtörvény, illetve annak tavaly őszi módosítása „nem túl jól sikerült, homályos és tágan értelmezhető” – egyszóval változtatásra szorul. Hosszas unszolásra azt is közölte, hogy az egy dolog, ha Szlovákia védeni óhajtja az állam nyelvét, de megint más, ha korlátozni kívánja a kisebbségek nyelvhasználatát, és büntetések kiszabásával próbálja ösztönözni az államnyelv használatát.

Vollebaek kimondta Budapesten: a szlovák nyelvtörvény, hiányosságaival együtt, nem sért normákat – de ki kell egyensúlyozni a kisebbségek nyelvhasználatára vonatkozó előírásokkal. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy a főbiztos szerint a szlovák nyelvtörvényt módosítani kell. Vollebaek azt sem titkolta, hogy mivel Szlovákia választásokat tart június 12-én, aligha valószínű, hogy a változtatásokra addig sor kerül. Hogy a szlovák törvény mennyiben áll összhangban a nemzetközi normákkal, az vita tárgya. A Sme című szlovák lap szégyennek nevezte, hogy Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter Vollebaek tárgyalásai után két feltétellel tartotta lehetségesnek a nyelvtörvény módosítását: ha Magyarország felhagy a törvényről szóló „dezinformációival”, és ha javítja a magyarországi kisebbségek helyzetét.

Ezzel az érveléssel az a baj, hogy Szlovákia mindeddig mindenféle beleszólást elutasított, mondván, hogy szigorúan belügyről van szó – most pedig külföldre, Magyarországra hárítaná a felelősséget. A lap arra is felhívta a figyelmet, hogy tavaly ősszel Robert Fico Szécsényben megegyezett a magyar miniszterelnökkel: „mindkét fél elfogadja az EBESZ biztosának szakvéleményét és minden javaslatát”.

Most tehát a labda a szlovák térfélen van, de nem biztos, hogy nemzetközi segítséggel ezt a problémát meg lehet oldani. Sem az EBESZ-nek, sem más nemzetközi szervezetnek nem szokása olyan kétoldalú vitákkal foglalkozni, amelyek egyszerűen megoldhatók higgadt párbeszéddel és megállapodással.

Felvidék Ma, Szabad Föld – A. Fodor György