Megjelölve adomány


Anyaotthont építenek a Bethesda Gyermekkórházban – interjú Dr. Bene Ruzsenával

A Bethesda Gyermekkórházban Anyaotthont építenek a tartósan beteg gyerekek szüleinek, hogy gyermekük mellett maradhassanak, amikor a legnagyobb szükség van rájuk. Az alábbi interjú Dr. Bene Ruzsena osztályvezető főorvossal készült.

Hogy lesz egy viruló fiatal hölgyből, aki sebészetet tanul, gyermek plasztikai sebész? Miért veszi ezt az irányt az élete?

Nekem sem az volt a gyermekkori álmom, hogy gyerekégéssel foglalkozzam. Plasztikai sebészet érdekelt a végzés után, és amikor alkalmas helyet kerestem a szakképesítés megszerzéséhez, nagyon kevés képzőhely közül választhattam. Szerencsém volt, mert a talán legjobb helyre a Szent István kórházban a felnőtt égési és plasztikai sebészeti osztályára kerültem, ahol 20 évig dolgoztam, a legjobb szakemberek mellett.

Nem jól költik el az iszapkárosultaknak járó adományokat

Devecserben a katasztrófát bemutató múzeumot szeretnének kialakítani, és létrehoznának egy roma kulturális és oktatási központot is, de a Jobbik szerint az adományozók nem erre adták a pénzüket. A Jobbik szerint nem helyes, hogy a Magyar Kármentő Alapban összegyűlt majdnem 1,8 milliárd forintot közösségi célokra fordítják ahelyett, hogy a pénzt a károsultaknak juttatnák – jelentette ki Ferenczi Gábor keddi 11 órakor tartott sajtótájékoztatóján.

Örömet vittünk Hencidára

Néhány hete egy pocsaji jobbikos társunk egy hencidai, háromgyermekes édesanyáról tett említést, aki nagyon rossz körülmények között, de a legnagyobb szeretetben neveli két lányát és kisfiát. Bajtársunk elmondta, hogy a karácsony közeledtével egyre nagyobb szükség lenne arra, hogy valamilyen módon segítsünk az édesanyának és a gyerekeknek. Természetesen most sem voltunk restek, és hamar ment is a hír jobbikosoknak, gárdistáknak: Segítsetek!

Hatezer könyvet vitt a Felvidékre a Jobbik

Október 25-én, vasárnap reggel a Jobbik „küldöttsége” (Ajka, Veszprém, Kapuvár, Eger) útra kelt Ajkáról, hogy majd 500 km-t autózva meglátogassa nemzettestvéreit a szlovákiai Dobóruszkán. Tarisznyánkban hamubasült pogácsa helyett magyar nyelvű könyvek voltak kicsik számára és nagyoknak egyaránt.

A 600 fős falu kultúrházában Lakatos polgármester úr és munkatársai ünneplő ruhában és ünneplő lélekkel fogadtak bennünket. Külön szépsége volt a fogadásnak a tanító-igazgatónő beszéde, amely a könyvek életünkben betöltött szerepéről szólt, a könyveket szinte megszemélyesítve, barátként, életünket jóban és rosszban végigkísérő és segítő társként mutatta be.