Megjelölve alkotmány


Akár királyság is lehetne Magyarország az “alkotmányozó” volt MDF-es miniszterelnök szerint

Boross Péter, volt MDF-es honatya szerint célszerű lenne növelni a kormányfői pozíció erejét, az államfőnek viszont csupán jelképes szerepet szabadna hagyni. Az Antall József halála után a miniszterelnöki posztot belügyminiszterként “megörökölt” politikus a Heti Válasznak adott interjút, amiben az alkotmányról és a Szent Korona alkotmányban való szerepeltetéséről is beszélt.

Alkotmánybírósághoz fordul a Jobbik

Az Alkotmánybírósághoz fordul a köztársasági elnök által aláírt médiacsomag ügyében az a Jobbik – közölte Novák Előd, a párt alelnöke. Mint mondta, elvárták volna, hogy az államfő előzetes normakontrollt kérjen az Alkotmánybíróságtól. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: Schmitt Pál “pártcélokat szolgál”.

Stumpf volt kabinetfőnöke: Mi lett veled, István?

Kerék-Bárczy Szabolcs, Stumpf István volt kabinetfőnöke szerint Stumpf alkalmatlan alkotmánybírónak, ráadásul hazudik jogi tanulmányairól is. (Stumpf MSZMP-tagsága mellett a Hazafias Népfront utolsó alelnöke is volt. Apósa Horváth István a pártállam belügyminisztere volt).

A kétharmados demokratúra elvette az ellenzék utolsó jogköreit is

Az Országgyűlés 2010. június 28-ai ülésnapján a kormánytöbbség módosította az alkotmányt és alkotmánybíróságról szóló törvényt, ezzel az alkotmánybírák jelölési eljárásában a jelenlegi rendszertől eltérően megszűnt az ellenzék érdemi befolyása, és egyidejűleg az alkotmányozásról szóló parlamenti határozathoz már nem kell 4/5-ös többség.

Pörzse Sándor: A címerrel kiegészített zászló legyen a hivatalos állami lobogó

Alkotmánymódosítást kezdeményezett Pörzse Sándor jobbikos képviselő, hogy a címerrel kiegészített zászló legyen a hivatalos állami lobogó a jelenlegi háromszínű zászló helyett. Pörzse szerint “indokolatlan, hogy még mindig egy, a diktatúra 50-es évei során hozott törvény szerinti a Magyar Köztársaság Alkotmányában az ország zászlajának megjelenési formája”, illetve fontosnak tartja, hogy a címeren lévő Szent Korona megjelenjen a zászlón is.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com