Megjelölve cigányság


Vona Gábor: Három plusz egy

A magyarországi (vagy akár mondhatjuk a magyar) demográfiai katasztrófa szinte elkerülhetetlen. A „szinte” szón persze komoly hangsúly van. Ha nem hinnék benne, hogy a tragédia elkerülhető, akkor minden bizonnyal nem tenném azt, amit nap mint nap teszek, és talán erre a cikkre sem vállalkoztam volna. Egyúttal abban is biztos vagyok, hogy ennek az elkerüléséhez a legnagyobb és legelső akadályt az őszinte beszéd, az álviták helyett a valóságról való vita hiánya jelenti. Pedig a népesedési válságnak három plusz egy fő aspektusa van, amelyet érdemes lenne megvizsgálni. Meg is teszem.

Vona Gábor: Az államtitkár elszólta magát – avagy ki diktál hazánknak cigányügyben?

Balog Zoltán, a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár elképesztő coming out-ot hajtott végre. Elmondta, hogy egy húsz tagú magyar kormányzati delegáció vezetőjeként az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén beszámolt az emberi jogok magyarországi helyzetéről, ahol a cigányok helyzete és a velük kapcsolatos események miatt bírálatokat kapott. A sajtótájékoztatón a barikad.hu újságíró hölgye rákérdezett arra, hogy nem gondolja-e, hogy a legkiszolgáltatottabb réteg, az idősek ellen elkövetett bűncselekmények rontják Magyarország emberi jogi megítélését?

Az Egyesült Államok áll a gyöngyöspatai provokáció mögött

Egy hétre volt szüksége az érintetteknek, hogy leessen a tantusz, és megértsék azt, amire mi már az eseményeket követően igyekeztünk ráirányítani a figyelmet. Ha lassan is, de működésbe lépett az állam immunrendszere, és vizsgálni kezdték a magyarországi állambiztonsági szervek, hogy milyen külföldi titkosszolgálatok és idegen hatalmak, vagy gazdasági körök állhatnak a Gyöngyöspatán történt nagypénteki provokáció mögött.

Tehetetlen kilencmillió eggyel szemben

Már akkor kételkedtem az államapparátus igazságosságában, amikor Orbán Viktor Pintér Sándort nevezte ki újból belügyminiszternek. Bántott a Pintér úr ellenzékben kifejtett tevékenysége, amikor is bizonyos biztonsági őröket képző kft-ket vezetett, állítólagos busás haszonnal. Hogy nem tűnt fel a Fidesz vezérkarának Pintér úr zsebtömő machinációja? Tény az, hogy most, amikor a gyöngyöspatai botrány országossá duzzadt, a tévé képernyőjén jól látható volt, hogy Pintér úrnak még a bajusza is remegett, amikor kifejtette államsoviniszta nézeteit. Szerinte súlyos szabálysértést kell kiróni azokra, akik egyenruhában masíroznak, dorongokkal fenyegetőznek és erélyesen fellépnek a cigánybűnözés ellen.

“Ők az áldozatok? Akkor a magyar lakosság mi a csuda?” – olvasói levél

Tisztelt Miniszterelnök úr, Tisztelt Parlament!

Azért bátorkodtam levelet írni, mert ami a mai magyarországi roma kérdést és közbiztonságot illeti, mélyen felkavaró! A védelmükbe veszik a romákat, de fogalmuk sincs arról, milyenek is valójában – tisztelet a kivételnek. A faluban, ahol a családommal élünk, 500 roma van. Közülük kb. 5-10% mondható rendesnek. A fennmaradó 90-95% lopásból, rablásból, és uzsora kölcsönökből él. Az iskoláskorú gyerekek közül nagyon sokan nem járnak iskolába. Egyes szülők azt mondják, azért, mert a gyerekük beteg. De kérdem én, ha egy gyerek beteg, miért nem fekszik vagy pihen otthon, ahelyett, hogy egész nap a faluban biciklizik és csavarog? A felnőttekkel és gyerekekkel kötekednek. Közben pedig szétnéznek, szemléznek, hogy honnan, melyik portáról lehet könnyebben lopni. Bizonyos esetekben a szülők küldik őket, mert 14 év alatt nem kapnak büntetést, a nagyobbak mennek maguktól is.

Deutsch is beszállt a kórusba: Gyöngyöspata “gusztustalan, rasszista megnyilvánulás”

Az Euractiv.hu honlap online chat-beszélgetésre hívta meg Deutsch Tamást, a Fidesz EP-képviselőjét. A közösségi média fogyasztási szokásaitól, a parlamenti sikerein át, a roma stratégiáig és a magyar elnökség értékeléséig sok mindenről volt szó. Mi most az eme utóbbi két témában lezajlott kérdés-feleletből adunk ízelítőt, melynek végén az is kiderül, kit tekint Deutsch Tamás szakmai példaképének.