Megjelölve elemzés


Török Gábor: A népszavazás hosszabb távon a kormánynak is megérné

„Ha a Fidesz-KDNP-n kívül más párt nem szavaz igennel az új alkotmányra és népszavazásra sem bocsátják az új alaptörvényt, akkor a húsz poszt-kommunista ország alkotmánya közül a magyar alkotmány mögött állhat arányaiban a legkisebb társadalmi/politikai támogatottság” – írja elemzésében egy kutatóintézet. Az alkotmányozással már többször foglalkoztam: született bejegyzés a nyilvánosságra hozott tervezetről, a hosszabb távú veszélyekről és a lehetséges percepciókról is. Egy dologról azonban nem írtam még, arról, amiről fő szabály szerint nem is szoktam: hogy szerintem mi lenne a helyes.

Török Gábor: Az igazság kibontása

Egy politikusi beszéd önmagában, politikai környezetéből kiszakítva általában érdektelen, szinte lényegtelen epizód. Kivételről legfeljebb akkor lehet szó, ha a benne szereplő gondolatok eredetisége, esetleg az előadásmód különlegessége miatt mégis kiemelt jelentőséget kap. Orbán Viktor mai szónoklata kapcsán ilyesmiről nem beszélhetünk: egy „politikai veterán”, ahogy a miniszterelnök – nem ok nélkül – magát definiálta, már csak nagyon nehezen képes meglepni a publikumot, a közönség tudja, hogy mire számíthat, és általában nem is kell csalódnia. Így történt most is, legfeljebb annyi kiegészítéssel, hogy a miniszterelnöki szöveg a tartalmi minimalizmus miatt a szokásosnál is erősebben épített a meggyőzés klasszikus retorikai elemeire, s a kettő kombinációja minden idők egyik legunalmasabb, tulajdonképpen egyetlen gondolat körül körbe-körbeforgó orbáni beszédét eredményezte.

Reng a föld az arab világban

A tunéziai események hatására az arab világ számos országában tüntetések, kisebb-nagyobb megmozdulások fenyegetik a régóta irányító autokrata vezetések hatalmát. Jemenben, Jordániában és természetesen Egyiptomban is forró a helyzet, és egyelőre kiszámíthatatlan, milyen következményekkel jár Ben Ali elűzése.

Merre tovább, Jobbik?

2008 nyarán írt cikkemben arról elmélkedtem, hogy milyen kormányunk lesz 2010-ben. Akkor úgy gondoltam, hogy a Jobbik nélkül nem lehet majd kormányt alakítani, bár a Fidesz győzelmét már akkor is elkerülhetetlennek láttam. Most, 2011 elején természetesen ez már meddő okoskodás, de az akkor feltett kérdés még talán aktuálisabb, mint akkor volt.

Magyar alkotmány: példátlanul alacsony támogatottság

Húsz különböző ország alkotmányozásának vizsgálata megmutatta, hogy sehol a régióban nem fordult még elő, hogy egyetlen pártszövetség más parlamenti pártok “igen” szavazata vagy népszavazás nélkül fogadjon el egy új alaptörvényt – derül ki a Policy Solutions legújabb háttérelemzéséből.

Török Gábor: Orbán kurucos mentalitása

Harcias – Orbán Viktor strasbourgi fellépése kapcsán ezt a jelzőt olvashattuk talán a legtöbbször a másnapi kommentárokban. Igaza van a Véleményvezér okos írásának: ez a performance elsősorban belpolitikai célokat szolgált, Magyarországra üzent. Ezért, de akár ettől függetlenül is feltehető az a kérdés, hogy honnan jön, milyen megfontolásokon alapul és mivel magyarázható az orbáni politikát alapvetően átható kurucos mentalitás.

Török Gábor: Járatlan út

Ha az okokról és a lehetséges következményekről el is térnek az álláspontok, tapasztalataim szerint azt még a kormányzati szereplők sem vitatják, hogy 2010 utolsó két hónapjában valami megváltozott: megtört a Fidesz korábbi lendülete, támadások kereszttüzébe kerülve többé-kevésbé védekező helyzetben találta magát. Érdekes módon az, ami a napi politikai csatákban gyakran kapkodásnak, útkeresésnek látszott, valójában éppen egy nyílegyenes politikai irányhoz való ragaszkodásból következett. A Fidesz tavaly kijelölt egy utat, s akkor sem tért le róla, amikor azt sem tudhatta, hogy a térképen van-e még.

Szabadok és rabszolgák

„Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” (Jn 3.32)

Hát akkor lássuk az igazságot! A napokban megjelent a Republicon Intézet legfrissebb elemzése, amely kizárólag az m1 Híradóját vizsgálta. Íme, néhány döbbenetes idézet a tanulmányból:

Török Gábor: Ellenzéki oldalon 2014-re megteremtődhetnek a kormányváltás feltételei

„Senki sem szeret így kezdeni egy elnökséget, de nincs módom ezen változtatni, együtt kell ezzel élni” – mondta tegnap Orbán Viktor külföldi újságírók előtt. Nehezen vitatható, hogy a tavaly május végén hivatalba lépett kormány – elsősorban saját politikai hibáinak és korrekcióra képtelen politikai gyakorlatának köszönhetően – meglepően hamar zsákutcába került, amit – meggyőződésem – most már többé-kevésbé, eltérő módon és különböző magyarázatokkal, maga is lát és elismer. De hogyan tovább?