Megjelölve Erdély


Megfélemlítésre játszanak a románok

Alig kóstoltunk bele az új évbe, jóformán be sem indult az élet, és a román hatalom kisebb-nagyobb székelyföldi helytartói máris munkába lendültek, egyik magyarellenes intézkedésük követi a másikat. Ötleteik tárháza végtelen, mintha külön e célra felbéreltek ötölnék ki, hol, hogyan lehet keresztbe tenni Székelyföld többségi lakosságának.

Román lobogót a magyar pártszékházra – prefektusi csörte

A román zászló kitűzésére kötelezné a magyar pártokat Dumitru Marinescu prefektus. Hivatalos átiratban arra szólítja fel az RMDSZ mellett a Magyar Polgári Pártot (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP), hogy a jogsza­bályoknak megfelelően székházaikon helyezzék el a román nemzeti lobogót.

Halogatják a régiósítást a románok

Nem alakítanak ki idén új közigazgatási régiókat, és nem is folytatódik a közigazgatási reformról szóló vita Romániában – jelentette ki Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) első alelnöke.

Civil kurázsi

A hét elején újra hallatott magáról a Civil Elkötelezettség Mozgalom. Ezúttal azt követelte a marosvásárhelyi városházától, hogy változtasson a jelenlegi jogsértő gyakorlaton, s a „multikulturalitás, a megértés, harmónia és békés egymás mellett élés szellemében” eljárva, a román és angol nyelvű dalok mellett magyar nyelvűeket is játszasson a Ligetben működő korcsolyapályán.

Mert megérdemeljük

Veszélyes útra sodródhat az erdélyi magyar közösség: előfordulhat, hogy számottevő ellenzék nélkül egyetlen politikai alakulat vezesse arra, amerre akarja.

Erdély kilencven éve Románia fejőstehene

Aki Romániát valamelyest ismeri, csodával határosnak vélte, amikor tavaly novemberben – igaz, erős uniós nyomásra – a Ponta-kormány parlamenti vita nélkül, felelősségvállalással elfogadta a decentralizációs törvényt.

Erdély Románia húzómotorja

Erdély Románia húzómotorja gazdasági szempontból, a székely megyék pedig a jó középmezőnyben helyezkednek el, sőt a helyzetük jobb annál, amit a statisztika mutat – fejtette ki a Sláger Rádiónak Klárik László. A háromszéki RMDSZ-es szenátor hangsúlyozta, a térséget kevésbé sújtja a szegénység, mint a moldvai vagy olténiai megyéket.

Sötét korok visszaköszönése

Gyalázatos cselekedetek, románellenes tevékenység, programszerű törekvés a román nép és nemzet befeketítésére, fasiszta-horthysta, revansista és revizionista gondolatok terjesztője, becstelen, tisztességtelen jellem, a nemzetek közötti gyűlölet szítása, az ideológiai terrorizmus fegyvertárába sorolható, a demokratikus román állam alapjainak alá­ásására irányuló akciók.