Megjelölve Fidesz


27. rész: Teljes összeomlás vagy gazdasági szabadságharc?

Az utóbbi napokban a cigánybűnözés elé húzott kommunikációs fal összeomlása mellett a másik akut téma hazánk gazdasági helyzetének végzetes romlása volt. Érdekes érzés kavarog bennem, hiszen az egész közéletet az általunk már évek óta szajkózott problémák határozzák meg. A cigánykérdésben szinte mindenki utánunk kullog, és a gazdasági folyamatok is bennünket igazolnak. A nagy felfordulásban sokan elfelejtik, hogy a jelenlegi gazdasági válság a nemzeti oldalt egyáltalán nem érte váratlanul.

26. rész: Válasz Herényi Károlynak a Népszabadságban megjelent összeesküvés-elméletére

A hétvégi Népszabadságban (nekem sajnos munkaköri kötelesség az olvasása) megjelent egy írás Herényi Károly tollából. Az MDF második embere cikkének a „Fidesz-Jobbik összjáték?” címet adta, ezzel is sugalmazva, hogy valami szörnyű titok felfejtésére vállalkozik. A titok természetesen az MSZP által unos-untalan hangoztatott elmélet volt, mely szerint a Jobbik és a Fidesz a háttérben összejátszik. Én nem tudom, szegény Kövér László ilyenkor mit érez, hiszen nemrég tette fel a lemezjátszóra ismét régi lemezét: „a Jobbik az MSZP kreatúrája”.

25. rész: Gyurcsány és Orbán, a cigánybűnözés két ádáz ellensége

Gyurcsány és Orbán, a cigánybűnözés két ádáz ellensége. Gondolnám, ha most jöttem volna a Marsról. De hát nem a Marsról jöttem, hanem születésem óta itt élek ebben az országban. És tudom, hogy a két, fent említett politikus hiába mutat most nagy bátorságot a cigánybűnözés elleni fellépésben, egy szavukat sem szabad elhinni. De miért is?

22. rész: Miért nem szereti Kövér László a Jobbikot?

Az elmúlt hét egyik legnagyobb vihart kavart történése az volt, amikor Kövér László kijelentette: a Jobbik az MSZP kreatúrája. A Fidesz második emberétől egy ilyen súlyos vád a nemzeti oldal közvéleményét nem csak felháborította, de mélyen meg is sértette. (A Jobbik egyik alelnöke, Murányi Levente például 56-os elítélt.) Létezik egy szint, amely alatti rágalmakra nem szeretek reagálni, de olyan sok megkeresés érkezett hozzám, hogy kénytelen vagyok engedni a nyomásnak. A párt elnökeként meg kell védenem a tisztességünket.

“Tarolni fog a Jobbik!”

Beszélgetés Kulcsár Gergellyel, a Jobbik Debreceni Alapszervezetének immáron harmadjára megválasztott elnökével.

Hány tagot számlál a debreceni Jobbik alapszervezete és milyen összetételű a csapat?

Az alapszervezetünknek jelenleg közel 40 tagja van, sok szimpatizáns is látogatja taggyűléseinket, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak, vagy nem akarnak belépni a pártba, de igen aktívan tevékenykednek. Ezen kívül egy kb. 50-es lista tornyosul előttünk, akik a Vona – Morvai országjáráskor iratkoztak fel tagnak vagy aktivistának, ezeknek az embereknek a megkeresése folyamatban van, és akkor még nem is beszéltem a világhálón keresztül jelentkezőkről, akik folyamatosan futnak be hozzánk. Szóval örömmel mondhatom, hogy soha nem látott érdeklődés mutatkozik a Jobbik iránt, és a komoly tagtoborzásba még bele sem kezdtünk.

Az első harmadik – Beszélgetés Szegedi Csanáddal

A 2009. január 11-én tartott ferencvárosi időközi választáson Szegedi Csanád a Jobbik színeiben a harmadik legtöbb szavazatot kapta. A választópolgároknak csupán egynegyede járult a szavazóurnákhoz – ebből teljesített a Jobbik történelmi, 8,5%-os eredményt.
Jónás Levente, a barikád.hu munkatársa a két választási forduló között interjúvolta meg Szegedi Csanádot.

Tessék választani!

Közeleg az Igazság Napja!

Bizonyára sokan vannak, akik emlékeznek azokra a bizakodással, reménnyel teli napokra 1989-90-ben. Akkor még elhittük, hogy valóban rendszert váltunk, hogy valóban véget ér egy sötét, fekélyes diktatúra, hogy az új pártok, az új politikusok végre tényleg minket fognak képviselni. Akkor már nem jött értünk a rendőr, ha nem mentünk el időben „szavazni”, vagyis bedobni az előre kinyomtatott listát, melyen a Hazafias Népfront „jelöltjei” szerepeltek. Akkor önszántunkból és dalolva mentünk szavazni, büszkén, telve hittel és örömmel. Szavaztunk. Lehetett választani, hiszen a semmiből hirtelen számtalan párt alakult, voltak keresztények, kisgazdák, fiatalok, szabadok és fórumosok.

16. rész: Nem hiszek az 5%-os rendszerváltozásban

A nemzeti oldalon az elmúlt 20 év komoly pusztítást végzett a pártok megítélését illetően. Nem véletlenül, hiszen amit a politikai pártok tettek, vagy éppen nem tettek, az vérlázító. Foglalkoztam már ezzel a kérdéssel ennek a sorozatnak a 2. részében, ahol leírtam, hogy a Jobbikot másnak, többnek tartom a jelenlegi felhozatalnál.

15. rész: Holnap érted jöhet a mentőhelikopter

A múlt héten olyan események történtek, amelyek hatásai túlmutatnak önmagukon. Előbb az egri kórházvédők, majd a dunaszerdahelyi mérkőzésre látogató magyar szurkolók lettek magukra hagyva. Meggyőződésem, hogy mindkét esemény bizonyos értelemben fordulópontot jelent.

14. rész: Magyarország össze fog omlani

A gazdasági világválság komoly megpróbáltatásokat ró majd az országra. A parlamenti pártok nem merik kimondani, hát megteszem én: Magyarország össze fog omlani. Semmi jelét nem látni annak, hogy ebben a tragikus helyzetben az ország zsibbadt ereiben újra megindulna a vérkeringés.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com